Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

II. A színigazgató

színháza szakul laboratórium maradt, amelyből, hogy igazi színház lehessen, egy valami hiányzott: az igazi közönség.

Egyelőre azonban a vállalkozás még fiatal, minden életmegnyilvánulását áthatja az optimizmus, a magabiztosság. A Sztanyiszlavszkij-társulat vidéki elvonulását idéző limoni nyár, amelynek szigorú munkarendje összekovácsolta a művészeket, meghozta gyümölcsét. A szezon Molière, és egy

erzsébetkori szerző, Thomas Heywood jegyében indult; őket követték Musset, több Molière, Becque, Courteline, Roger Martin du Gard, Jean Schlumberger - a kor Íróinak leghaladóbb, legkiemelkedőbb élcsapata. Copeau zseniális jobbkeze, Jouvet megalkotta a kiáltványban bejelentett "csupasz dobogó" rafflnáltan egyszerű, minden előadáshoz tökéletesen illeszkedő tervét; Copeau, Jouvet, Dullin, Valentine Tessier, Suzanne Bing egymást múlták felül alakításaikkal; a Vieux- Colombier divatba jött. Hallatszottak unott, értetlen hangok is. "Valamiféle puritán, germán, müncheni atmoszféra uralkodik ebben a Vieux—Colombier Színházban. Úgy tűnik, mintha szervezői kissé tolakodóén akarnák tudomásunkra hozni, hogy nem szórakozás végett vagyunk itt" - Írja egy Paul Souday nevű kritikus. Ezek a hangok azonban elvesztek az általános ünneplésben. A közönség megérezte, hogy a Vieux- Colombler-ben Ismeretlen a haszonlesés, az üzér-szellem, a nézők elkábitásának, becsapásának általánosan uralkodó irányzata és a Vizkereszt bemutatója a szezon végén a világháború előtti évek francia színházának legnagyobb eseménye lett. Granville Barker, a kiváló angol rendező és színházi esztéta némi nosztalgiával kiáltott fel láttára: "Döbbenten fedeztem fel, hogy a francia színészek jobban játszszák óhakespeare-t, mint általában a mi színészeink."

És ekkor jött a háború, amely megszakította a Vieux- Colombier fejlődését is és ezzel minden bizonnyal Copeau pádyáját is módosította.- 54 _