Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

I. A kritikus

A realizmus pontosabbá, színesebbé tette látásmódunkat; a szimbolizmus tágabbá és hajlékonyabbá. Mindkettő uj lehetőségeket tárt fel a drámán belül, bővitette Körét, gazdagította szemléleti és kifejezési eszközeit.

Jött Becque /főleg a Hollók Becque-je/{ jött Ibsen /akinek ragyogó példáját nem értették meg s aki francia fordítóitól, előadóitól és csodálóitól annyi kárt szenvedett/; jött Hauptmann /különösen a Magányos emberek Írója/; jött Gorkij /Kispolgárok/: jött Maeterlinck /a Monna V«nn« előtti Maeterlinck/*/, s jött Paul Claudel, a maga hatalmas erejű szuggesztivitásával.

É3 miért ne tegyük hozzá, hogy Richard Wagner megajándékozott bennünket a nagy dráma szédítő bűvöletével?

A középszerűség a színházban helyet változtatott. A közízlés immár nem kizárólag a léha darabokat részesíti előnyben, hanem irodalmi igényekkel is büszkélkedik. A gondolat hozzá alacsonyodott.

Hiába fitogtat hevességet a tézisdráma: a polgárt nem zavarja meg, mert ahelyett hogy igaz képeket mutatna az életről, véleményekkel és beszédekkel pótolja őket. Ezen a vonalon az újságcikkel és a nyilvános gyűlésekkel tart rokonságot. Nézője bizalmas viszonyba kerül a szerzővel; valóságos párbeszéd alakul ki kettejük közt. Ez a műfaj beavatja a közepesen müveit embert a filozófiai izü locsogás/ Henry Becque /1837-1899/ a francia naturalista dráma legkiválóbb mestere volt, aki legjobb drámáiban, igy az 1882-ben bemutatott Hollókban /Les Gorbeaux/ is éles társadalombirálattal ábrázolta korát. - A magányos emberek /Einsame Menschen. 1891/ Gerhart Hauptmann korai, még erős ïbsen-hatâst mutató drámája. - Maurice Maeterlinck Monna Vannáia 1902-ben keletkezett; annak előtte Maeterlinck szimbolizmusának több köze volt á valósághoz.

26 -