Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

I. A kritikus

nagyszerű óim, méltó, hogy álmodozzunk róla. De költői dráma: ennek a kifejezésnek semmi értelme. Egy valami létezik: maga a dráma, az emberiség összetett képmása. Működjék együtt létrehozásán valamennyi kifejezési forma...

A modern embert a dráma mindeddig még nem tudta kifejezni.

 mai gondolkodás mély áramlatai s a nyomukban fakadó, születőiéiben lévő,bizonytálán s annál kinzóbb érzelmiészleleti változások a drámairodalomra még egyáltalán nem hatottak. Végtelenül ritka és utópiaszámba menő kísérletektől eltekintve korunk művészei nem fordultak a színház felé.

És lehetne-e másképpen?

A színház - még az is, amely magát komolynak cimezi - a léha Időtöltések utolsó sorába süllyedt. Napjainkban a legvégzetesebb ihlet, amely művészt csak megszállhat,a drámairól. Ezt tudja a művész is és hátat fordít neki. Ha mégis kitart, bizonyos, hogy vagy megadásra vagy éhezésre kényszerül.

A közönség komolytalansága, a szinlkritlka közönye cinkostársak ebben a bűnben.

Az igazgatóknak s nagyszámú személyzetűknek egy uj kézirat láttán csak egy a gondjuk: van-e pénz ebben a darabban vagy sem? Mert vállukat súlyos terhek nyomják s ezek közül is a legnyomasztóbb a színészek kapzsisága.

A maguk hiúságában és gőgjében,ezek ma az igazi urak. A színpadot szeszélyeik és zsarnoki tudatlanságuk irányítják. Kezükben a mü felismerhetetlenné válik. A szöveget módosítják, kedvük szerint tesznek hozzá vagy hagynak el replikákat, egész jeleneteket Írnak át, sőt a jelenetek kifejletét is megváltoztatják. Az Író munkatársainak tekintik őket - valójában a hóhéraik.

24 -