Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

I. A kritikus

azt kívánom,bogy őszinte, komoly és elmélyült legyen; tudja világosan, hogy a költővel együtt 5 is alkotó funkciót tölt be, legyen méltó rá, hogy részt vegyen közös müvükben és vele együtt hordozza a kultúráért való felelősség súlyát.

Stendhal azt irtai "Egyszerűen lehetetlen, hogy egy Párizsban lakó francia megmondja az igazat más, Párizsban lakó francia müvéről." És emlékszem egy kritikus mondására is, akinek szemére vetettem, hogy talán kissé messzire ment egy újonnan bemutatott darab dicséretében. Ízt felelte: "Node kedves barátom, anélkül nem lehetne megélni1"... Jegyezzem meg menet közben, hogy a ma uralkodó általános udvariaskodás talán a kritikus hangnemét is eltorzította? A javító szándékú megjegyzés, sőt a szívélyesség is mostanában hidegségnek és megvetésnek számit. A legkülsőségesebb kapcsolatokban is túlteng az ömlengő nyájasság, az egymásra licitáló elragadtatás. Tegnapi ismerősök az érzelmektől eltorzult képpel szólítják meg egymást és "dühöngő ölelkezésüket" heves kiáltások, széles gesztusok, virágos szólamok ékítik... Csodálatos-e ezek után, hogy egy lró mellőzésről panaszkodik, süniért a közvélemény nem Haclne-nal vagy Shakespeare-rel emlegeti egy sorban?! Ismerünk egy fiatalembert , aki vadul gyalázott egy kritikust, mondván, hogy az nagy kárt okozott neki, amiért nem dicsérte eléggé!

Többet mondok. Ha rendszeresen érintkezünk a bulvár szerzőivel, ha számításból, gyengeségből, mulatságból vagy egyszerűen őszinte érzelmektől indítva ápoljuk ezt a könynyen megszerezhető cimboraságot,annyira megismerjük az őket kormányzó apró-cseprő rugókat, hogy valóságos gátlás ébred bennünk. A darabot figyelve Írójára gondolunk! jószándékára, amelyet beszélgetés közben oly meghatóan ecsetel, nemes elképzeléseire, amelyeket a minap bizalmasan megvallott ne- 18 -