Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

I. A kritikus

tása, akik egyszerre oly nagy hiúságról és oly csekély Igényességről tesznek bizonyságot; méghozzá nem Is a legroszszabbak, hanem azok, akik az irodalomhoz tartoznak vagy legalább azt hiszik magukról.Mohón szomjazzák a dicséretet, sőt a hízelgést. De mondjunk csak rájuk egyetlen elitélő szót: tüstént azzal vádolnak, hogy olyan tökélyre hivatkozunk, amely Igazság szerint nem minősülhet szabálynak; hogy aránytalan összehasonlításokkal Igyekszünk megkárosítani őket; hogy túl magasról hulló köveink összezúzzák jószándékukat. És Így a kritikusok közös jelszóként fogadják elfogy tömjénezzék a hitvány Írókat,arra gondolva, hogy vannak náluk még gyengébbek is; és az egekig emelik a tökéletlen alkotásokat,azzal,hogy javukra kidomborítják az átlagos termés középszerűségét, őket hallva azt hihetné az ember, hogy legjobb, ha végleg lemondunk korunkról, mert a nagy szellemi alkotások ideje egyszer s mindenkorra lejárt. Tisztjüket arra korlátozzák, hogy. nyájas buzdításokat hintsenek szét az átlag-Írók között, pedig hány olyan akadna soraikban, akiknek inkább el kellene venni a kedvéti Figyelmüket kizárólag személyi kérdések kötik le, az illendőség és a viszonylagosság problémái. Eszükbe sem jut, hogy azzal a névhez nem kötött értékmennyiséggel törődjenek, amelyet minden kornak kötelessége előállítani. És a legnagyobb baj az,hogy ez a kritikusi magatartás általában helyeslést arat, mert - elismerem, nem minden jogcím nélkül - ez látszik a legszerényebbnek, a legillemtudóbbnak, a legigazságosabbnak... Én a magam részéről végzetesnek tartom és azt állítom, a kritikus hivatása nem az, hogy kímélje kortársainak idegeit. Mutatkozzék bár keserűnek vagy nevetségesnek,legyen bár vak egyes mellékes érdemekkel szemben, de azt kívánom^ hogy egy nagy klasszikus példája nyomán az uj müvek rangját a legkiválóbb régi müvekhez mérje; azt kívánom, hogy Goethével együtt vallja: "Nem kell elősegíteni felesleges müvek születését, mikor annyi szükséges müvet nem Írtak meg... mert a világnak csak a rendkívüli müvek válnak hasznára." Végül- 17 -