Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

nek révén minden nehézség nélkül át tudjuk érezni elveiket?"

Semmi nem vádolná jobban korunk tettre való képtelenségét, mintha félnénk és vonakodnánk az ősi korok nyelvétől.

Szánalmas, sőt képtelen és minden bizonnyal teljességgel reménytelen dolog volna, ha a nép csak azért lépne be a szinház kapuján, hogy ott a múlt század elhasznált formáit örökölje meg; azokat a formákat, amelyeket az Írók százszor felkérődztek és agyon sanyargattak, anélkül hogy bármilyen uj vagy életképes müvet tudtak volna kipréselni belőlük.

Nem kérünk sem a romantikusok ál-középkorából és ál- Erzsébetkorából, sem az akadémikusok ál-klasszicizmusából és ál-ókorából.

Adjuk elő továbbra is drámai örökségünk remekműveit a lehető leghűségesebb stílusban. Tanulmányozzuk és tiszteljük őket továbbra is, mint műfajiak felülmúlhatatlan példányait .

De ha a népi szinház arra hivatott, hogy egészségesen szülessen meg és a saját életét élje, akkor magának kell megjárnia az útját és megszereznie a maga tapasztalatait. Induljon ki önálló talajból, merítsen saját forrásából, fedezze fel és sajátítsa el fokonként a drámai alkotás, szerkesztés és előadás szabályait, egyszóval: találja meg önállóan a maga formáját, szükségletei, ereje, valamint közönségének természete és képessége szerint; és óvakodjék attól, hogy betanult receptekhez alkalmazkodva hamis ókori drámákat, hamis klasszikus tragédiáikat, hamis shakespeare-i drámákat eszkábáljon össze nagy fáradsággal.

Tragédiája induljon ki a karénekből, vigjátéka pedig a közösség találkozóiból és ünnepségeiből, amelyeket a nép helyi dalai és bohózatos játékai ékitenek és helyi alakok árnyai vonulnak végig rajtuk. És a végén meglehet, hogy ez a tragédia, ez a vígjáték, ha megtalálja a maga Aiszkhülo- 107 -