Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
Az "egységek" kérdése
rint kell, hogy lebonyolódjék. A cselekmény ilyen lefolyásában legyen helye egy fordulatnak, amely a szerencsétlenségből a szerencsébe vagy a szerencséből a szerencsétlenségbe vezet." Ebből alkották a franciák "az idő egységének" 24 órás elméletét; ezzel drámaíróikra iskolás bilincseket raktak és a költők a leggroteszkebb fogásokra kényszerültek, hogy az elmélet diktatúrájával szemben megállhassák helyüket. Corneille-en kívül aligha tudott más is olyan művészi mutatványt véghezvinni, mint a Cld, ahol a költő hatalmas cselekmény- és jellemfejlődést préselt be a 24 órás időtartamba, anélkül, hogy a néző ennek az időszerkezetnek ésszerütlenségét felfedezte volna. Hogy teljessé tegyék a félreértést, a francia teoretikusok a 24 óra egységén kivUl még a "hely egységét" is megalkották, és megtiltották a szinhelyváltozást. Itt megint csak nem tettek különbséget a drámai műfaj lényegéhez általában hozzátartozó elemek és a görög tragédia sajátos megjelenési formája között. Hiszen a görög dráma külső formája - a csupán három szereplővel, e nagy kórueréezletekkel - nem a dráma formája általában, csupán a dráma egyik - bár rendkívül nagyszabású - játék- és stilusfajtája, amelyet a görög mitológia és mondák világszemlélete, továbbá a görög szabadtéri színpad egységes tere határozott meg. A francia Arisztotelész-magyarázók azonban a filozófusnak azokat a megjegyzéseit, amelyek kizárólag a görög dráma különleges formájára vonatkoztak, ugyanúgy feltétel nélkül fogadták el, mint a műfajról áltaLában alkotott téziseit, a kettőt összekeverték ás ezzel kompromittálták Arisztotelészt, aki francia köntösben iskolamesteres diktátor lett. Ezzel még ki kellett egészítenünk az "idő-tér"-probléma taglalását. Az idő-tár tehát, amelyen belül a sorsfordulat, a peripeteia beállhat, a dráma időtere. Egy hosszú élettörténet, egy család, sót esetleg több nemzedék életéből vett jelenetekkel, amely a valóságban számtalan, gyakran apró,- 46 -