Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A jellemek drámai funkciója

szakasz csak halvány körvonalakban rajzolódjék ki. Bármenynyire halvány la ez a körvonal - mágia tiaztán érezteti velünk, hogy a drámai cselekmény lezárása nem jelenti egyszersmind a keletkező és cselekvő élet lezárását is; inkább azt tudatja velünk; a dráma egy uj szakaszon újrakezdődik. A német dráma a maga hátrányára inkább Hebbel Dietrich von Bernjét követi, mint Shakespeare Fortinbrasát. Ezen az utón jut el minden végső soron "elhibázott drámairás" alaphibájához, ahhoz a törekvéséhez, hogy a fejlődést egy "pozitív hősben" direkt módon ábrázolja és kotnyelesen kimondja mindazt, ami pedig a befejezéskor csak óvatosan mutathatna túl a cselekvő és ma élő alakok létén. Ezáltal segítene újra rendet teremteni a néző benyomásai között, amelyeket a dráma művészi élménye felkavart. Mármost akár a deus ex machinában, akár Fortinbrasban ismerjük fel azt az alakot, aki a keletkező uj hordozója, a részletesen megrajzolt "jellem"-től el kell tekintenünk.

A JELLEMEK DRÁMAI FUNKCIÓJA

"Az emberek - mondja Arisztotelész - különböző jellemüek. Hogy azonban boldogok vagy boldogtalanok lesznek-e, az cselekedeteiktől függ." A cselekvők tehát nem azért cselekszenek, hogy jellemüket feltárják, hanem a jellemek az eszközei a cselekménynek, és feladatuk a téma, a mese kifejlesztése, cselekvés utján. A jellemek a cselekmény mozgatói.

Cselekmény nélkül nincs dráma. "Ezenkívül - mondja Arisztotelész -, ha valaki mesteri jellembeszédeket, kitünően kifejezett költői mondásokat éa gondolatokat állított össze /különböző szereplők szájába adva/, még nem alkotott drámát." Döntő tényező a mese és a felépítése • Csak ezzel váltja ki a költő a dráma különleges hatását: a félelmet és a szánalmat, nem pedig bölcs szentenciák vagy agitációs felhívások utján. I- 41 -1

I