Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A "Deux ex machina"
A sors döntött tehát mind az istenek, mind az emberek cselekedetei és viszályai felett. Ez a s őrs kétarcú. Az emberi törekvéseket gúnyolhatja, megbéníthatja és értelmetlenné teheti, mint az Oldipuaz királyban, a drámatechnika e mestermüvében, ahol azonban a mi érzésünk szerint ártatlan emberek értelmetlenül keverednek bűnbe és védtelenül lesznek a gonosz végzet áldozatai, anélkül, hogy bármilyen tiltakozásra elszánnák magukat. A sors azonban betölthet egy másik, nagyon lényeges szerepet is. Ebben az esetben döntései előremutatónk, előreviszik az emberek fejlődését. Ilyen módon jelentkezik a fejlődési törvény, amelyet a görögök a moirában fejesnek ki: a sors a jövőbe mutat. Uegrendithetetlen bizonyossággal tételezi fel: igy lesz. A lényeges ebben, hogy valamilyen meghatározott jövőről, ennek sejthető realitásáról soha nem esik szó. Csak a törvényre utalnak. Ezt a törvényt nem lehet agyonmagyarázni. Minden konkrét jövendölést szkeptikus kritikával fogadnának. Hogy a jövő milyen lesz részleteiben, arról a drámának nem kell szólnia. Elég, ha mindig újra és újra élménnyé válik az emberekben: a fejlődés megállíthatatlan. Minden dráma a keletkező újat fejezi ki. Nem beszél róla, de a végén megsejteti, gyanithatóvá teszi. A deus ex maohinában az istenben, aki gyakran szállt alá a görög dráma végén a színházi gépezet segítségével, jelent meg kézzelfogható formában a társadalmi létnek ez a szakadatlan megújulása és fejlődése. Ebben rejlik igazi Jelentősége. Visszaél a deus ex machinával az a drámairó, aki csak azért szólítja elő, hogy hatalmi szóval oldja meg a túlontúl összecsomózott szálakat. Az isten sokkal inkább azért jelenik meg teljes ragyogásában, hogy elmondja az összetört és^megrendült embereknek: az élet megy tovább - ás a tragikus összeomlás után magasabb síkon újrakezdődik, így használja a deus ex machinât Aiszkhülosz és Ssophoklész.- 39 -T I
