Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A dráma elemei
gondolatok A jellem nemcsak cselekvés közben tárul fel, hanem a megfontolás, a gondolkodás helyzeteiben Is. Ezekben a helyzetekben mutatkozik meg a szinpt-di alak képessége, hogy az "üggyel kapcsolatos és a körülményekkel összefüggő gondolatait kimondja". Ezek a gondolatok Is világossá teszik a nézők előtt a szereplő jellemét, hiszen a költő semmi esetre sem adhatja személyes nézeteit valamely tetszésszerinti színpadi alak szájába. Mindegyikkel csak azt mondathatja, ami az alak értelmi képességét nem haladja meg. A színpadi alak "nem eshet ki a szerepéből". Csak ennek a szabálynak megfelelően mondhat ki a drámai alak "gondolatokat", nézeteket, amelyek világszemléletét érthetővé teszik, azaz olyan alapelveket, amelyek szerint cselekszik. Mindezen túlmenően a színpadi alak gondolatait csak olyan helyzetben nyilváníthatja, ahol a gondolatmenet kimondása valószínű, sőt szükségszerű is, és osak annak a partnernek tárhatja fel magát,akihez való viszonya ezt megengedi. A költő "általános érvényű gondolatai” tehát mindig valamilyen meghatározott színpadi alak sajátjai és nem maradhatnak a költő "általános érvényű gondolatai" - pusztán a költő "tendenciája". Nem lehetnek iskolásán oktatónk, hanem csakis drámaiak, mivel a színpadi alak értelmi tevékenységét mutatják meg, nem pedig a szerző értelmi nézeteit. Arisztotelész a "beszédek" megformálásával és hatásos felépítésével kapcsolatban e helyen arra hivatkozik, amit a Politika és a Szónoklattan oimü müveiben e tárgyról már elmondott. Stahr a következőket mondja az itt megfogalmazott ókori álláspontról: "A költőnek politikusnak kell lennie, hogy a nagy politikai és erkölcsi érdekeket és gondolatokat, amelyekkel tragédiájának foglalkoznia kell, helyesen tudja megítélni."
