Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

Az utánzási ösztön és az alkotás szabadsága

tásnak önálló álete Tan - de csak akkor, ha a játékban a döntő életfolyamatok emberekkel történnek.

Ez az élet tartja frissen a műalkotást, és ez teszi lehetővé, hogy a nézőközönség uj meg uj nemzedékeivel találkozva, minden alkalommal uj megvilágításban mutatkozzék be. Az uj kérdésekre még akkor is tudjon válaszolni, ha azok a kérdések, amelyeket keletkezése korában vetett fel, már régen megoldódtak. A tandráma és a publicisztikai színdarab ezzel szemben ijesztő gyorsasággal öregszik meg. és ami még lényegesebb: egyáltalán nem váltja be alkotója szándékait.

Mivel hatás nélkül nincs színház, az a színdarab, amely valamely eszmét közvetlenül prédikál, hatásában szándékának éppen az ellenkezőjét éri el. Miért van ez igy? Mért a színdarab nem váltja be a néző várakozását, aki azért megy színházba, hogy valamilyen emberi élményben vegyen részt. Csalódik - és jogos csalódását átviszi arra az ügyre is, amelyet a színdarab szolgálni kiván. A néző eközben nem ismeri fel, hogy őt tulajdonképpen a nem kielégítő művészi-formai teljesítmény teszi elégedetlenné, és éppen ezért ellenállása a tartalmat, a hirdetett "eazmét" utasítja el. Rossz vallásos színdarabok vallásellenesen, rossz forradalmi színdarabok ellenforradalmian hatnak.1'/ Ennek nem mond ellent az időszerűség-mámora okozta múló siker sem.

1// Eliot Gyilkosság a katedrálisban* cimű színdarabja, amelynek két felvonását szatiályszerű prédikáció választja el egymástól - és amely mint drámaiatlan kultikus játék a székesegyházba való -, müncheni előadása alkalmával mind a hithü katolikusokból, mind pedig a nemkeresztény vallásuakból ellenállást váltott ki. A hivő Eliot prédikációját az isten házában fenntartás nélkül követte volna, de az a tény, hogy színházban színész prédikált

+ Murder in the Cathedral, 1935* - 1938-ban a Nemzeti Színház "A hit győzelme" címmel mutatta be. /fordító/- 24 -