Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

Platón támadása a dráma ellen

műalkotásához" utasította /amelyet magában vélt hordozni/, lázadt fel a nagy tanítvány Arisztotelész, aki, mint egész filozófiájában, milvészetszemléletében is mindig az élő valóság és az igaz létezés talaján állt. Miközben bebizonyította Platón alaptévedését a természetről és a mimézis lényegéről alkotott nézetében, halomra döntötte valamennyi vádat, amelyet a piatóni esztétika a művészet ellen emelt és minden idők számára elsőnek állapította meg a filozófiai gondolkodás alapján a művészet rangját és értékét. Ha Platón a művészet szemére vetette, hogy csupán a valóság mimézise, csak a valóságos dolgok szellemi "utánzása", akkor Arisztotelész ezzel szemben azt fejtette ki, hogyan és miért áll a művészet éppen ezért magasabban a valóságnál. Ha amaz a tragédiát az erkölcsi jellem megrontójának nevezte, mert az embereket a jajgatáshoz és a szenvedéshez való hajlam felkeltésével elpuhitja, akkor ezzel szemben Arisztotelész éppen azt a nagy erkölcsi feladatot állította a tragédia elé, hogy ezeket az érzéseket az emberi lélekben megtisztítsa és helyes mértékűkre visszavezesse, továbbá, hogy az embereknek betekintést nyújtson a sorsnak igazi meghatározó erőibe és ezáltal megerősítse és felemelje őket.

Amikor pedig Platón elvetette a szép látszatot a realitással, a műalkotást a valóság eszméjével szemben, akkor Arisztotelész kimondta a magasztos igazságot: "a költészet tartalmasabb és filozófiailag mélyebb, mint a történelem, a valódi műalkotás magasabban áll, mint az a valóság, melynek megtisztított képét visszatükrözni hivatott."

Ez a műalkotás feladata valamely igazság közvetítésében.

21 -