Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A művészet lényege: mimézis
A nép biztos és önálló Ítéletébe vetett bizalomról Arisztotelész is beszél Politikájának harmadik könyvében /6. fejezet/s "A nézók összessége sokkal jobb bírálója a zenei vagy költói alkotásoknak, mint az egyes ember. Mert épp ez a soklábu, sokkezU és sokfejti lény, amely egyetlen emberré válik, képes megérteni a műalkotás minden egyes részletét." Hogy ma még távolállunk a nézőközönség ilyen fejlettségétől, ez csak annak következménye, hogy a művészek évtizedek óta mindjobban elszakadtak a néptől. Ez a tragikus két utón járó fejlődés hü tükörképe az eddigi német történelemnek. Amíg a nép és a nézőkönöség nem azonos fogalom, nem beszélhetünk egészséges társadalmi rendről. Minden társadalom megteremti a maga színházát - minél jobban elszakad az uralkodó réteg a néptől, annál csenevészebb, annál életidegenebb lesz a színháza. Ennek következményeképpen az emberi lényeg ebben a művészetben annyira elvékonyodik,hogy végülis a mUvészi élet ceak saját, légüres terében mozog. A nép azonban az ilyenfajta "művészi életben" már nem vesz részt. Az élettől való eltávolodással párhuzamosan elhal a művészet életereje is. Elárulta saját törvényeit - az életfeltételeit! Egyideig ugyan még raffinált kísérletek segítségével továbbtengeti vártelen életét, mindaddig, mig az újonnan feltörekvő rétegek - saját művészetük első, még szükségképp kínlódó és ügyetlen kezdeményezéseivel -, félre nem söprik a kisértetmüvészetet, a hozzá tartozó omladozó társadalmi renddel együtt. A színház az emberi összetartozás és a közvetlen emberi kapcsolatok érzésén nyugszik, tehát elsőrendűen társadalmi művészet. Az élet valóságából keletkezik, amelyet a drámairó érzékel és ábrázol. A dráma a színpadról kérdéseket vet fel és ugyanakkor választ is ad a társadalmat mozgató problémákra - legyenek azok a legszemélyesebb jellegűek, égetően társadalmi vonatkozásuak, avagy az egész állam problémái.- 16 -