Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A játékkép
pet sem vonzó megoldásai felé. À leggyakoribb eset, hogy a rendező szervező feladatainak következményeképpen a rendezők elnyomják a színészeket. Ez a tapasztalat arra tanít, hogy a rendező ne éljen vissza hatalmával, a színészek pedig a darab egész tartalmából és a közös célokból kiindulva tanulják meg kifejleszteni saját alkotó kezdeményezőerejüket. Ez az alkotó kezdeményezőerő legyen összhangban a rendező elgondolásával abban az esetben, ha a rendező elgondolása a darab alapeszméjéből és fő feladatából fakad. A népi tömegJelenetekben minden egyes szereplő magatartása és színpadi élete alárendelt szerepet kell hogy Játsszék a Jelenet központi eseményéhez viszonyítva. Ez azonban nem azt Jelenti, hogy a szereplőknek a rendező parancsára mechanikusan kell megmerevedniük vagy elcsendesedniük, egyszóval feltétlenül mindig engedelmeskedniük kell "a karmesteri pálca" intésének. Mindegyik Jelenetben lehet egy és lehet több vizuális központ. Erre irányul a néző figyelme. Ezeknek a vizuális központoknak a változása lehet ritka és lassú, lehet gyakori és gyors. A tömeg életét, minden egyes szereplő egyéni feladatát, cselekvőképességét, a ritmust, minden egyes színész lelkiállapotát a vizuális központok változásának kell alárendelni. A színésznek úgy kell figyelmének tárgyát megváltoztatnia, úgy kell a térben mozognia, úgy kell élnie a hanghatások eszközeivel, hogy a rendező segítségével az életjelenségek egész szövegkönyvét alakíthassa ki. A színész érezze magát könnyen, illeszkedjék be szervesen az egybefogott egészbe és ne csak a rendező utasításainak mechanikus végrehajtását tartsa feladatának. A klasszikus festészetből már nem egyszer vettünk példákat. Jónéhány festmény mutatja be, hogyan lehet a képen az egyes központon kívül még több központot kialakita- 88
