Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A színész teremtette színpadi alak teljessége

De nemcsak a szemről van szó. Saljapin arcának minden izma remegett, amikor énekelt, minden arcizma azt fejezte ki, amiről a hangja szólt.

Kell-e hangsúlyoznunk,hogy a lelki élményeknek a tükröződése a szinész arcán egyáltalában nem téveszthető öszsze néhány szinésznek azzal a szokásával, hogy minden szóhoz külön grimaszt csinál, hogy minden szóhoz játszik valamit?

Az énekművész számára a hangmodulációk és a pszichológiai élmények közötti kölcsönös kapcsolat művészi reflexszé kell, hogy váljék. Ez az, amiért Saljapin hangjának szine megváltozik, megváltozik a kifejezésmódja, másképpen nyitja a száját a Lent az országúton-ban, mint mondjuk a Mefisztónál.

Milyen naivak azok az énekesek és azok az énektanárok,akik kizárólag technikai eszközökkel akarják kifejleszteni a hang jellegét, mélységét, zöngéjét, kerekségét,áthatóságát és nem kötik ezeket össze az ábrázolt jellem, a zenei alak élményeivel.

Mennyire lehetetlen megfelelő lelki közérzet nélkül, pusztán a szemmel a művész lelkét hidegen hagyva kifejezni a haragot, a szomorúságot, a megvetést. Mennyire lehetetlen pusztán a hanggal méltatlankodni, féltékenykedni, kérlelni vagy szeretni. Éppen ezért kizárólag technikai utón nem lehet szépíteni a hangot, nem lehet neki megadni a megfelelő lágyságot, könnyedséget és a megfelelő erőt.

Saljapih hangjának tökéletessége erejében és kifejezőképességében volt. Ezek a tulajdonságok azzal magyarázhatók,hogy ö az énektechnikát összekötötte a lelkiállapottal, a zene és a szöveg diktálta élményekkel.

Saljapin alakjainak hangulati ereje, monumentális volta és érzelmi hatása éppen ebben az egységben, a gazdag lélektani anyag és a kitűnő megjelenítő harmóniában volt. Ezt láthatjuk Don Quijotéjéban, Mefisztójában és Godunovjában.- 27 -