Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A színész teremtette színpadi alak teljessége

Néha az énekes hangja szépen cseng, sőt aég hiszünk is annak, amikor azt mondja, hogy már nem hisz a biztatásnak, nem hisz a szerelemben...

De ekkor is érezzük az egész hamisságát.

Az énekes talán sehol sem énekelt hamisan, minden hang megfelelő volt, ahol kellett gyors, ahol kellett lassú, de mégsem Glinka volt.

A zeneszerző annak az embernek az élményeiről szerzetbe zenéjét, aki elvesztette hitét, mert nem képes mér hinni és szeretni. A zene arról az emberről szól, aki nyugalomra vágyik, de nem lel rá. Sok előadóművész pedig úgy énekel, mintha ez az ember belenyugodott volna hitének és szerelmének elvesztésébe, mintha kihűlt és lehiggadt volna már.

Ez egyáltalában nem azért van igy, mert a művészek igy vagy úgy értik és értelmezik a románcot, hanem azért, mert a puszta, üres professzionalizmus, ha nem lelkesíti semmiféle eszme, minden művészetben csak holt dolgokat, a valódi életnek csak az utánzatát teremtheti meg.

Mindazok a kontrasztok, amelyeket a művészet különböző formáiban, az irodalomban, a zenében, a képzőművészetben és végül a színpadi művészetben alkalmaznak, a különböző típusok, a különböző tempó-ritmusok, a különböző hangszinezetek összevetését szolgálják a mü alapeszméjének kidomboritása céljából.

Nekünk,az opera és a drámai művészet munkásainak feltétlenül tisztában kell lennünk technikánk sajátos természetével, hiszen a művészi alak megtestesítésének eszköze és anyaga a mi anyagunk, a ml lelkivilágunk, a mi hangunk, testünk és szemünk.

Az ember bármilyen formájú lelki megrezdülésének a visszaadása olyan magasfoku technikával kell, hogy történjék, hogy a színész a megtestesítés folyamatára ne is gondoljon. Ilyen tökélyt csak állhatatos, mindennapi munkával lehet elérni.- 25 -