Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A tömörség a tehetség édestestvére
friss, koratavaszi reggelen. A színészek ilyenkor azt szokták mondani: "Van mit átélnünk a színpadon". Helyénvaló itt megjegyezni, hogy a ml nemzeti orosz irodalmunktól a fölösleges bőbeszédűség mindig távol állt. Nálunk csak a középszerű müveket zsúfolták teli eseményekkel és szereplőkkel. Csehov, Gorkij sohasem irt terjengős regényeket. Lev Tolsztoj legmonuaentálisabb alkotása, a Háború és béke sem kelt terjengős benyomást. Történelmi hősköltemény és ehhez képest eléggé csínján bánik a művészi eszközökkel. Ez a szűkszavúság, "a kevés szó és a sok gondolat" stílusa az orosz irodalom legkiválóbbjától: Puskintól és Gogoltól származik. C8ernisevszkij egyik Puskinról szóló cikkében külön foglalkozott ezzel a kérdéssel: "A tömörség a műalkotás esztétikai értékének első feltétele, amely egyben felszínre hozza a többi értéket is.... Különösen számunkra, oroszok számára kell, hogy közelálló és értékes legyen a tömörség. Nem tudjuk, hogy ez az orosz elme sajátossága-e, ahogyan sokan vélekednek, vagy talán inkább egyszerűen a helyi körülmények következménye, de zseniális Íróink minden prózai, sót elbeszélő alkotását /nem beszélünk a drámákról és a vígjátékokról, ahol maga a forma határozza meg a terjedelmet/ külső terjedelmében a tömörség jellemzi. A Korunk hőse egy kis könyvecskének alig több mint felét foglalja el; Gogol a Holt lelkeken kivül oldalszám szempontjából csak kicsiny elbeszéléseket irt; de maga a Holt lelkek is, amely az orosz irodalom elsőrangú alkotásai közt is a legkolosszálisabb, még ha a szerző eredeti terve szerinti terjedelemben Íródott volna meg /három kötet/, aligha érte volna el terjedelmében a felét is Dickens, Thackeray vagy George Sand bármelyik regényének.- 105 -