Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

II. rész: Az új színház

lőtt megvan az az előnye, hogy a legszükségesebb, mert a mai kor szenvedéseiből, kétségeiből, vágyaiból fakad; része a cselekvésnek. Egyesek épp ezt vetik szemére, mondván, hogy elszakad az eszményi, az érdektől mentes művészettől. Ami engem illet, én csak dicsérem ezért; az okét már megmondtam. Boldogok a derűs korok és a derűs műalkotások! De ha a kor zaklatott és a nemzet harcban áll, a művészetnek az a kötelessége, hogy mellette küzdjön, lelkesítse, irányítsa; oszlassa szét az árnyakat és tiporja el az útjában állő előítéleteket. Sokan jajongva festik maguk elé, milyen erőszakos tettekre ragad majd a művészet másokat és milyen erőszakos tettekbe sodródik ő maga is, ha ezen az utón jár. Nos, ezek az erőszakos tettek nem rajta múlnak, hanem azokon a méltánytalan körülményeken, amelyekkel az emberiség tudata összeütközésbe kerül és amelyeket össze kell zúznia. A művészetnek nem az a célja, hogy elfojtsa a harcot, hanem hogy megszázszorozza az életet, erősebbé, nagyobbá és jobbá tegye. Ellensége mindennek, ami ellensége az életnek. És ha célja a szeretet és az egység, meglehet, hogy bizonyos időkben a gyűlölet a fegyvere. "A gyűlölet jó dolog" - mondotta a Saint-Antoine külváros egyik munkása egy előadónak, aki nagy ügybuzgalommal prédikálta neki* hogy minden gyűlölet rossz -, "a gyűlölet igazságos; ő lázitja fel az elnyomottakat az elnyomó ellen. Ha látom, hogy egy ember elnyomja a többit, felháborodom, gyűlölet fog el iránta és érzem, hogy igazam van." Aki nem gyűlöli igazán a rosszat, nem szereti igazán a Jót. És aki képes szemtanúja lenni az igazságtalanságnak anélkül, hogy megpróbálna harcolni ellene, az fél-művész és félember. A költők legszelidebbike, az az ember, akinek a maga művészetéről a legtisztább és legderüsebb elképzelése volt, Schiller sem félt ezt a művészetet harci fegyverként használni és céljául tűzte ki, hogy "támadja a bűnt és bosszút álljon a vallás, az erkölcs és- 73 -!