Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)
I. rész: A múlt színháza
Elsősorban azért, mert - kimondjuk nyíltan - nemcsak a nép javát tartjuk szem előtt, hanem a művészet Javát, az emberi szellem nagyságát is. Az élet értelmét az emberi szellem alkotásai adják meg; s legkorlátlanabb csodálatunk mindezek közül a szinházat illeti: az ember szobrát, amelyet gondolatában maga az ember faragott, a világegyetem lángold képmását, amely nagyobb magánál a valóságnál. A színházi felolvasóestek hamis műfaja éppoly sápadt transzpoziciója a színháznak, mint a festmények reprodukciói a képeslapokban vagy a zenekari szimfóniák zongoraátiratai. Igaz, ezt nevezik a művészet népszerűsítésének - vagy vulgarizáláaának. De ha a vulgarizálás annyit jelent, mint valamit vulgárissá tenni - akkor harcolunk a szépségnek effajta "demokratizálása" ellen. Ki fel akarjuk éleszteni a kivérzett művészetet, ki akarjuk tágítani vánnyadt mellkasát, vissza akarjuk vezetni testébe a nép erejét és egészségét. Nem az emberi szellem dicsőségét állitjuk a nép szolgálatába; a népet szólítjuk, hogy velünk együtt szolgálja ezt a dicsőséget. De hitűnk szerint a népet is hasznosabban szolgáljuk a színházzal, mint a felolvasásokkal. Hiába a felolvasó személyes varázsa; ezek akkor is csak elemi színvonalú oktatást jelentenek; tanítókat iktatnak a művészet és a közönség közé; akármit próbálnak is, száraz és prédikáló leckeórák maradnak. És művelőinek épp ez a célja. Fokozatosan akarják beavatni a népet a szép dolgokba; sőt, véget nem érő aggályoskodásukban azt is állítják, hogy igy a nép a színház lényegéhez jut el a színház veszélyei nélkül, anélkül, hogy megismerkednék a ripacskodással és a színháznak a tömegre gyakorolt egészségtelen csáberejével. Nob, először is én azt hiszem, hogy itt a régi ripacskodáet csak újfajtával cserélik fel: a színészek ripacskodása helyébe a felolvasóké lépett, ezeké a polgári uraké és hölgyeké, akik alig várják, hogy hálás közönség előtt teregethessék ki cikornyás magánézámaikat, monológjaikat, ro37