Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

I. rész: A múlt színháza

tónusokat öltenek, aint a mi klasszikusainknál. A kopás ilyen általános okain túl Corneille stílusa különösen homályos. A cselekmény csúcspontjaitól eltekintve az Író elvont. ködös, gyakran pontatlan, néha rejtélyes ;a cornel11e-i zagyva beszédet már a maga korában is gúnyolták. Elismerem, hogy ez nem nlndig állja útját a nép csodálatának, hiszen a nép a beszédekből elsősorban a harsány és messze hangzó szavakat hallja ki, azt a hangsúlyosságot, amelytől erejüket kapják. De épp ez az ártalmas, épp ezt kell felismernünk és fájlalnunk:a szónak ez az ostoba bűvölete, amely előtt az értelem leteszi a fegyvert, már számtalan bajt okozott a történelemben; és a népi színház szerepe távolról sem az, hogy előmozdítsa a szellem elszunnyadását, hanem ellenkezőleg: határozottan fel kell vennie a harcot ez ellen és ezért nem adhat a népnek semmi olyat, amit az ne tudna megérteni.

Másfelől £prneille egész drámairól rendszere léqyegénél fogva elijeszti a népi közönséget. Alig nyújt neki valami élvezetet. Kevés alak; kevés esemény; jóformán semmi színpadi cselekvés; a cselekmény elvont szavak formájában jelenik meg. Ez a színház az ókori humanizmuson, a latin szónoklaton, a jogászi dagályosságon, a polgári retorikán alapul. Semmit nem nyu^f] a nép fizikai életének, amely pedig rosszul tűri a mellőztetést. Semmit nem nyújt mohó és gyermeki képzeletének, érződik, hogy ez a mUvéezeV- Gustave Lanson^^ szavaival - egy "száraz képzeletű és követeld értelmű" társadalom önkifejezése, tehát szöges ellentétben áll a néppel. Mindez szembetűnően nyilvánul meg a gondolatokban, a témákban, de még az alakokban is, akiknek egy része idegenné s távolivá vált szánunkra. Nemcsak bizonyos indulatokról van szó, amelyeknek jogosultságát már nem

/21/ Guatave Laneon /1857-1934/ a francia polgári irodalomtörténet egyik tekintélyes képviselője. - /A ford./

25