Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

I. rész: A múlt színháza

dalt arat, az erény elnyeri jutalmát és a bűn büntetését?,,, - Láttam, hogy fogadta a Phaedrát egy Igazi népi közönség: tisztelettudóan, de hidegen, ás egész PhaedrAban csak az Üldözött ártatlanság: Hyppolitos érdekelte 5ket. Igazi megrendülést csak a IV. felvonásban éreztek, Hyppolltos és Theseus vitájánál, valamint Theramenes elbeszélése alatt. - Az Atálla esetében másképp festett a dolog. Az Atálla egyetlen hatást váltott ki: a csodálkozást és más semmit. A népi közönség csodálkozott, ás aztán megint csak csodálkozott, és ez Így ment végig, beleértve a befejezést is. És ez természetes. Mit csinált a népi közönség az Itália egész előadása alatt - és ugyan ml mást is csinált volna? Kereste a rokonszenves hőst ás persze nem találta meg, mivel Racine elfeledkezett róla vagy nem tartotta érdemesnek törődni vele. A közönség igy gondolkodott: "Rendben van. Joad vén csirkefogó, egyébként nagyon ügyes; Atália vén dög, aki bedilizik; Abner egyszerűen közönségéé hülye. De az, aki Iránt érdeklődnöm kellene - hát az hol van? Mikor jön már ki a kulisszák közül? Őt várom, hogy végre elérzékenyülhessek." Őt várta a népi közönség az V. felvonás végéig; és a többi esemény: hogy Atáliát megfojtják, Joad diadalt arat és Joast megkoronázzák - mit érdekelte ez őt. De sőt: jómagam is... Hát igen!... Ahogy ott ültem a nép között, egy kicsit magam is a nép tagjává váltam, és lassanként ez a benyomás alakult ki bennem: "Igazán csodálatos ez a darab; csakhogy csodálatos és érdekes egymástól végtelenül különböző fogalmak; és ami a dráma érdekességét illeti, igazuk van: ez a mü minden, csak nem érdekes.11//20//

Kérem, véssék jól agyukba ezeket az utolsó sorokat, amelyek rendkívüli szabatosságot és szabad felfogást mutatnak. E sorok ugyanis igazak, és nemcsak az Atáliára. hanem a klasszikus remekművek egy nagy részére nézve. Az a tény,

Journal des Débats, idézett cikk.

^ 22 -