Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

I. rész: A múlt színháza

hogy Racine dráaái nem népszerűek, nem bizonyíték sem a nép, sem Racine ellen. Két különböző világ; semmi értelme összebékiteni őket. Racine nagyszerű művészetének lényege a fenségesen derült személytelenség, amelynek mélyén, mint tiszta tő alján, tetszenek át a lelkek és az érzelmek - főleg gyenge lelkek ée női érzelmek. A szerző egyáltalán nem foglal állást; úgy tUnik, az események, amelyek hőseit öszszetörik, alig keltenek benne indulatokat; se nem helyesli, se nem veti el őket; nem tesz rajtuk erőszakot, hanem paszszivan aláveti magát nekik. Nem érzUnk benne valami felsőbbrendU erőt, amely parancsolóan hatalmába akarna keríteni; nem érezzük benne azt a keménykezU urat, akinek Jelenlétét a tömeg, különösen a francia tömeg, oly szívesen érzi a színházban, elvárván, hogy gondolatának vagy egyszerűen szavainak egyeduralma megnyilatkozzék - ez volt a forrása korunkban az ifjabb Dumas többé-kevésbé jogosult népszerűségének. Racine életműve egy zseniális dilettáns életműve, akinek művészete Jellegzetesen l’art pour l'art művészet, akit a cselekvés nem igen érdekel s aki ezért nem is alkalmas rá, hogy aktiv hatást gyakoroljon - hacsak nem a hozzá hasonló művészekre, erre az arisztokráciára, amelynek száma mindig korlátozott lesz.

Másképp fest a helyzet Gorneille-nél. Itt már akarattal állunk szemben, amely közvetlenül szól az akarathoz, emberrel, aki az emberhez beszél, sodró erejű cselekvéssel, amely állandóan odaláncolja a közönséget a színpadhoz. Egyesek - az érzékeny széplelkek - megbotránkozhatnak ennek az embernek fárasztó makaoseágán, aki állandóan közvetlenül szól hozzánk, aki, ha egyszer megfogott, nem enged el többé, aki elkábit heves ékesssólásával. De a tömeg szereti, ha parancsolnak neki. Corneille-nél nem észleli azt a kényelmetlen érzést, amely Racine darabjainál önkéntelenül hatalmába keríti: hogy a színpadi történés végig idegen ma- 23 -