Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

I. rész: A múlt színháza

amely okoskodásnak alapvető feltételezése, hogy fejlődés nincs és minden mindig ugyanaz /ami igen kényelmes álláspont/. Faguet túl szellemes ember ahhoz, hogy most elkezdjük cáfolni egy olyan állítását, amelynek pontos értékével ő maga bárki másnál Inkább tisztában van; és bosszúm mindössze az lesz, hogy tulajdon Iróniáját használjam fel, ha, mint most, a mi előnyünket szolgálja.

"Tudatosan szánták-e el magukat - kérdezi - hogy az Andromachét melodrámának fogják fel? Ha igen, akkor észrevehették, hogy nagyon könnyen enged ennek a felfogásnak* Van benne egy ártatlanul üldözött asszony, egy hlmnemü áruló szövetségben egy nőnemű árulóval, továbbá egy kegyetlen zsarnok. Íme a melodráma elemei: megvannak hiánytalanul. És számos viszontagságos fordulat után, amelyek során a rokonszenves hősnő nem tántorodik meg, majdnem odáig jut, hogy megadja magát, de nem teszi és hü marad két nemes érzelemhez: az anyai szeretethez és a hitvesi hűséghez - a kegyetlen zsarnokot megölik, a himnemű áruló megőrül, a nőnemű áruló leszúrja magát és a rokonszenves hősnő Franciaország királynője lesz, a vizekből megmenekült kisfia társaságában. Ez aztán a vérbeli melodráma, sőt, a melodrámák királya.

Eztán következik egy diderot-i koncepciójú befejezésterv népi előadások számára: Andromaché megkoronázása. "Lépjen fel a trónra, Céphise vigye oda gyermekét, Andromaché ültesse az ölébe és csókolja meg érzékenyen. Függöny. "

"De - folytatja Faguet - vizsgálják csak meg, hány klasszikus tragédia rejt a máhében melodrámát, a maga szükséges és elegendő elemeivel: rokonszenves hős, rokonszenves hős nagy bajban, bonyodalmak, rokonszenves hős végül dia-Journal des Débats. 1903 febr. 23.- 21