Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

I. rész: A múlt színháza

irányba tart a megfigyelés és más irányba a vígjátéki lendület és nyomukban kétfelé szakad a közönség is; maga a művészet pedig vagy elfakul vagy lealacsonyodik. Később alkalmam lesz elmondani, mi a véleményem a mi modern vigjátékunkról.

2. A klasszikus tragédia

Molière vigjátékai szükség esetén kielégíthetik a népi színház kezdeti igényeit ; a népi színház egészét nem elégíthetik ki. Általában véve is: egyedül a vígjátékkal nem érhetjük be. A nevetés nagy erő; a hibák okos szatírája megfelel az értelemnek. De ebben még nem találunk kellően erőteljes mozgatórugót, amely tettre serkentsen. A klasszikus vígjáték pedig különösen szűk korlátokat szab magának; birodalma a józan ész birodalma; ezen belül teljhatalmú ur, de ki nem lép belőle. A józan észnél nincs értékesebb; bűn lenne mást mondani olyan korban, amely mintha nem is ismerné; a józan ész mindenre ösztönözhet, még hősiességre is; láttunk rá példát. De a nép olyan, mint az asszony. Pusztán értelménél fogva nem lehet hatni rá; inkább hallgat az ösztönre s a szenvedélyekre; ezeket kell táplálni és irányítani. Az indulatok, amelyeket a nagy tragikus művészet sugall, felbecsülhetetlen értékű, mély hatást tehetnek rá. Van-e Franciaországban olyan drámakészletünk, amely a nép táplálékává válhat? Van-e olyan színpadi irodalmunk, amely a lélek hősi képességeit, szenvedélyeinek ás akaratának hatalmát magasztalja fel?

Vizsgálatunk tárgyául elsőnek XVII. századi klasszikus tragédiánk kínálkozik.

Bizonyos előadások sikere körül nagy port vertek fel; ilyen volt az Andromachá a Ba-ta-ciánban, űrre az érvre támaszkodtak Bernheim és barátai, mikor azt állitották, hogy a klasszikus tragédia népi műfaj. Nézzük hát meg közelebbről ezt a sikert.- 18