Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

Manapság fák ran a nyelvünkön. "És talán majd - " ez valamivel többet jelent, ha elábe tesszük azt, hogy 'kétségbeesetten/. Se nem hiszem, hogy sokkal többet jelentene. O’Neill - szemben kortársainak többségével - őszintén arra törekedett, hogy drámai költő legyen, őszintén remélte,hogy szavainak zenéje lesz. Mégis, az előbbi rövid idézetben Is szükségét látta, hogy az /ujjongva/, /motyog/, /hirtelen dühkltöré3sel/. /szánalmasan/ és legvégül a /kétségbeesetten/ utasításokra támaszkodjék. A jelenet lényegbeli tartalma, teljes összefüggése odaszorul a szerző zárójeles megjegyzéseibe.

Tehetségünk manapság ide szivárog át, a zárójelek közé. Nem érdekelnek már a nyelv leleményeij azok a csodálatos fogások kápráztatnak el,amelyekkel a nyelvet megkerülhetjük. A megjelenítő erejű szót, Így vagy amúgy, fölöslegessé tettük.

Szokásaink már meglehetősen vérünkké váltak.

Ezt Írjuks

"Hát igazán - ?"

/Csönd/

"Nem."

és azt reméljük, hogy valami szolgálatkész és lekötelező színész majd gazdaggá és forróvá teszi a pillanatot.

Mivel tisztában vagyunk vele,hogy érzelmet várnak tőlünk, tehetetlenségünket szemérmesen az alaknak adjuk tovább»

"Mit érzek? Igazán magam sem tudom... Hát nem igy vagyunk vele mindnyájan? Az ember szörnyen átérez valamit, legszívesebben a háztetőkről kiabálná ki, és aztán-aztán egyetlen szót sem talál rá. Érzek... hát csak érzek valamit, ez minden."- 78 -