Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

"/Pelajzva/ Elmégy?"

Olyan trükköt fogtam ki, amely éveken át kisegít. Darab darab után bukfencezik elő Írógépemből:

"/Dühösen/ Elmégy?"

"/Mogorván/ Elmégy?"

"/Türelmetlenül/ Elmégy?"

"/Ravaszul/ Elmégy?"

Végeredményben persze sohasem Írtam egyetlen szánalmas, felajzott, dühös, mogorva, türelmetlen vagy ravasz sort sem. De miért Is tenném, ha egyszerűen megmondhatom a színésznek, hogy ő adjon szint, erőt, sőt még jelentőséget is annak, amit papírra vetettem? És helyzeti előnyöm valóban pompás. Ha darabom valamilyen baleset folytán netán megbukik vagy soha nem sikerül maradéktalanul közvetítenie azokat a megindító vagy felpezsdítő érzelmeket, amelyeket rábíztam, jogosan panaszkodhatom, hogy a színész nem játszotta el megfelelően. "Elmégy?" - ezt, nyugodtan állíthatom, nagyon meghatóan kellett volna elmondani.Minden szempontból páholyban ülök.

A "realieta" Író a hosszú évek során, mióta a költészetnek lejárt az ideje, ravaszul kitanulta, hogy ne Írjon darabot, és hogyan Írjon helyette baráti levélkéket a színészhez. Vegyük csak elő bármelyik huszadik századi darabot s máris záporoznak ránk a zárójelek közé foglalt érzelmek. Söpörjük félre azt, ami zárójelben van, e valószínű, hogy semmit sem fogunk érezni többé: örülhetünk,ha sikerül rájönnünk, miről is szól a darab.

Olvassuk csak el újra Andrew utolsó szavait a Túl a látóhatáron cimü drámából, kihagyva a zárójeles részeket: "Bocsáss meg, Ruth - az ő kedvéért - nem fogom elfelejteni - Én - te - mindketten összezavartuk a dolgokat! Meg kell próbálni, hogy segítsünk egymáson - és - idővel - majd csak rájövünk, mi a helyes - És talán majd - " /Függöny./- 77 -