Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

be foglalt útjelzőt,amely a Tamás bátya korára felbukkant. Ha jól számoltam,a kis Éva haláltusája /az eredeti szövegben - A ford./ pontosan száz szónyi rendezői utasítást tartalmaz hatvankilenc szónyi dialógussal szemben. Nem tudom,hogy festene a megfeleld arány mondjuk William Gillette3^ késői darabjainál, de azt gyanítom, hogy a vizsgálat kimutatná: ott a kimondott szó még kedvezőtlenebb helyzetbe szorul.

A tizenkilencedik századi drámairó tehát megtanulta a szavak kiszorításának művészetét, s ezzel egyfajta irodalmi gyorsírásra sikerült szert tennie:

PAUL: /félre/: És Diane! - Vajon köztük van? -Tudnom kell! /Megindul, megáll./ Nem. Nem! - Rámismernének; még nem járt le az óra!

CARRAC: ön lenne Gouroo polgártárs? - Nem hiszem.

GOUROC: /papírokat nyújt oda/ Tessék, itt vannak a megbízóleveleink!

CARRAC: Hamisak is lehetnek.

TÖMEG: ügy van! - hamisak! hamisak!

CARRAC: /a tömeghez/ Csend! Polytatjuk a vizsgálatot! /A tömeg halkan morajlik. Carrac Nanette-hez fordul,/ És ön kicsoda?

NANETTE: /dacosan közeledik/ Nanette Potin polgárnő vagyok.

POTIN: /félre/ A feleségem! - /Társai mögé húzódik./

CARRAC: Ha! Várjunk csak! /Meglátja Diane-t, előrevonszolja/ Az istenekre! - ez már Jupiternek való falat! - Beszélj, szépségem, mondd meg, ki vagy!

x/ William Gillette /1855-1937/ a század első évtizedeinek kedvelt amerikai szinész-irója volt; elsősorban Conan Doyle Sherlock Holmesének drámátizálása /1900/ tette híressé, amelyben a főszerepet is ő játszotta. - /A szerk,/- 71 -