Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

De a Tamás bátya kunyhó,1t. mág majdhogynem bőbeszédű. A tizenkilencedik század drámaíróinak azonban már egész sor olyan figyelemreméltó felfedezést is köszönhetünk, amellyel munkát lehet megtakarítani. Az egyik ezek közül a megszakított replika:

"Hallotta: azt állítottam, hogy ön bűnös.

Merészeli ugyanilyen ünnepélyesen azt állítani, hogy

ártatlan?

"Merem, de - "

"Esküdjék hát."

"Ilyen bizonyításhoz az kell, hogy - "

"Esküdjék, mondom!"

"Gróf, ha ezt megtagadja - "

"Megtagadom? - Várjanak. Engedelmeskedem."

"Csönd!" /Halálos csönd./

/Ezt nem én találtam ki. Monk Lewis Adelmorn, a kitaszítottjából való.X/V

A megszakított replikában a legkellemesebb persze az, hogy az Írónak nem kell leírnia, mit mondott volna a szereplő, ha nem szakították volna félbe. Még csak tudnia sem kell, mit mondhatott volna.

A másik fölfedezés a csend, azaz a szünet, amely különféle formákban, hol "halálos csend"-ként,hol "hosszú esend"-ként, hol "jelentős csend"-ként Ismeretes. A szünet célja eléggé nyilvánvaló: valamilyen módon olyan érzelmet közvetíthet, amely nincs benne a szövegben. Teremtsünk hát csendet és ne mondassunk ki egyetlen szót sem. Azt a szót, amely nem hangzik el, le sem kell Írni; a dráaairó tehát megszabadult egy terhes kötelességtől; a hatás pedig rendkívül életszerű.

Az iró legszerencsésebb találmányának azonban a rendezői utasítás bizonyult. Talán észrevették a sok zárójelx/ Eredeti elmén: Adelmorn the Outlaw. - /A szerk./- 70