Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

1» Lomha bárkán a nagy semmibe

Mindnyájan jól ismerjük azt a bizonyos gyötrő,lidércnyomásos álmot, melyben az ember kétségbeesetten igyekszik valahová, de csak félig bénultan tud mozogni. Gondolatunk merészet rugaszkodik,de testünk úgy vonszolja magát, mintha mélyvízben lenne. Nem tudom,az ébrenlét milyen élményei Idézik elő éppen ezt a fajta lidércnyomást, de el tudom képzelni,hogy csaknem bármelyik mai színházi est után végbemehet.

Ezt a színházat bízvást csigák szórakoztatására la kitalálhatták volna. Hozzászoktunk a naturalista színház lassított felvételéhez, és Így nem is gyanítjuk, hogy valami oda nem illő lomhaság van benne és hogy valamiképpen ez felelős leplezetlen unalmunkért. Hiszen a színháznak ilyennek kell lennie - az életet kell utánoznia. Az élet pedig ilyen. Mi mást tegyen hát a drámaíró?

Nos, lássuk, hogyan állítja fel Shakespeare egy Jelenet színhelyét:

"De csitt! Mi fény dereng az ablakon?" /Romeo és Júlia: Mészöly Dezső fordítása./

Most pedig lássuk John van Drutent:^

"Olive!"

"Sally! Édesem!"

"Gyere be! Hogy vagy?"

"Nem is lehetnék Jobban, /körülnéz/ Hát ez a te otthonod! Ez már igen!"

x/ Az idézet Van Drutennek Kerr által souzur emlegetett A yadgalamb bugása című darabjából való. - /A szerk./- 6 -