Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

puskások szaglásszák a nyomunkat. Örökösen az van, amit te nem akartán A keserves mindenságit, bárcsak egyszer összezárhatnálak millió egérrel egy ketrecbe,hogy ők simogassanak téged. /George haragja hirtelen elpárolog. Most látja meg Lennie arcán a rémületet. Szégyenkezve néz le a tűzre, bicskájával kihalá- BZik néhány szem babot és belerakja a szájába./

LENNIE: /némi szünet után/ George! /George szándékosan nem válaszol./ George?!

GEORGE: Mit akarsz?

LENNIE: Csak vicceltem, George. Nem akarok én mártást. Nem is kéne nekem az a mártás,akkor se, ha itt volna az orrom előtti

GEORGE: /mogorva, mert szégyelli magát/ Ha volna, megehetnéd. És ha lenne ezer dollárom, vennék neked egy caokor virágot.

A két idézet között nagyrészt a kifejezésekben látszik meg a különbség. Az egyik meg van tűzdelve a "Vér fonaláéval, "sötétség"-gel, "halhatatlanság"-gal, "gonosz átok"-kal, "diceőeég"-gel és "kudarcokkal, amiket elfelejtünk", A máeik pedig ilyenekkel zsúfolt, mint "bab", "mártás", "ötven dollár", "whisky", "kántyaszóba", "lényok", "*nnelr a nőnek a ruhája", "egér" ás "virágcsokor". A szóhasználat mindkét esetben a gondolkodásmódból következik: az egyik gondolkodásmód általános és szaval semmire nem emlékeztetnek, ami valóságos lenne; a másik specifikus és a szavak csak úgy pattognak. Az elvont gondolkodásmód túlsúlya olyan nyomasztó,hogy mikor befurakszik egy-egy olyan konkrét kép, mint a "rigótojás" vagy a "vakond" - szinte képtelenül ri ki az egészből. Sőt valahányszor bármi specifikus elem tolakszik be - mondjuk, mikor Ed barátunk azt javasolja, hogy Joe menjen orvoshoz -, stiluatörést érzünk és okot a hangos derűre. íme még egy példa a stílustörésre:- 62 -