Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)
IV. Izületi csúz
nár, magyaráz az Orvostat allgatóknak és az Ápolónőknek. Mindannyian fehér sebészi öltözékben. ORVOSTANÁR: Ez itt egy ismeretlen csavargó teste. LA MADRECITA: A te fiad volt, Amerika - és most az enyám. ORVOSTANÁR: Egy sikátorban találták, a Camino Real mellett. LA MADRECITA: Emlékezzetek rá, mikor a szerencse még nem pártolt el tőle. Emlékezzetek az időre, amikor mág nagy volt, teste nem fonnyadt el éa nem reszketett, ORVOSTANÁR: Több fényt kérek! LA MADRECITA: Több fényt!... /Miközben az Orvostanár az asztalon boncolja a holttestet, La Madrecita tovább siratja Kilroyt./ LA MADRECITA: A szive szinarany volt s olyan nagy, mint egy csecsemő feje. ORVOSTANÁR: Most vertikális irányban bemetszést ejtünk. LA MADRECITA: Ébredj, szellem! Rajta! Repülj madár! "Az emberi faj nem bir el túl sok valóságot." /Virágai hozzáérnek Kilroyhoz, aki megmozdul és lassan föltápászkodik az asszony öléből. Amint talpraállt, megdörgöli a szemét, és körülnéz.../ KILROY: Halló! Hé, szóljon már valaki! Hol vagyok? /Meglátja a bonctermet és arrafelé indul./ ORVOSTANÁR: /a kellék-holttest melléből kiemel egy csillogó gömböV:Nézzétek ezt a szivet! Olyan nagy, mint egy csecsemő feje. KILROY: Az én szivem! ORVOSTANÁR: Mossák le jól, hogy kimutassuk a patológiai sérüléseket.
