Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

ismerem már egészen közelről. Enélkül a nagyfokú közelség nélkül természetesen nem lenne hitelem.

És miközben az illető általános képét formálom, gondolataim mélyén mindig ott sorakozik az egyéni ember egyea vonásainak, határozott mozdulatainak pontos leltára. Általánosításom csak akkor lesz helytálló, ha egyéni vonásaival összhangban van. /Vajon illlk-e rá ez vagy az a meghatározás?/ Abban a pillanatban, amint elvesztem szem elől vizsgálódásom tárgyának arcát, hangját és fizikai súlyát, és mégis folytatom az általánosítást - nagykáptl ostobaságokat kezdek beszélni. Most már bármely percben elkezdhetek szavalni az Általános Emberről, erről az arcnélküli fickóról, akivel még soha senki nem találkozott.

Élettapasztalatunk tehát azt mondja: konkrét részletek tömegéből jutunk el egy bizonytalan,pontosan körül nem határolt általánosságig.Nem valamilyen fogalomból indulunk ki, mondjuk a Büszkeségből, s aztán keressük meg az embereket, akik illenek fogalmunkhoz. Azok, akik magát a megtestesült "Barátság"-ot keresik, soha nem fogják megtalálni; valamennyiünknek Freddel, Mildreddel, Frankkel, Barbarával ás Johnnal kell megpróbálkoznunk.

Johnt nem a barátság fogalma révén ismerem meg. Legfeljebb a barátságról tudhatok meg valamit John valóságos létezése révén.

Ha pedig egyszer a természet Így szabta meg a dolgok rendjét, és ha a dráma célja - mint annyiszor mondogatjuk - az, hogy tükröt tartson a természetnek, akkor elég világos, hogy mi a drámairó menetrendje. Csodálója mindennek, ami konkrét, szenvedélyes hive az egyéni sajátosságoknak. És miközben ezeket egyre meghittebben ismeri, miközben rétegenként tárja fel az egyéni szenvedélyeket, azt reméli, hogy egyszerre csak rábukkan egy ismerősnek tetsző gyökérre, megtalálja végül azt a magot, amelynek termését valamennyien felfedeztük már a saját kertünkben is. Ha majd ilyen mélyre ásott,ha minden létezőn keresztülvájta magát,- 43 -