Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

kába a színház ismeretének, és Szophoklész még nem segítette a színház lényegének tisztázásában. Vessünk egyetlen pillantást a Leláncolt Prométheuszra ás máris feltűnik egy Erőszak nevű alak, egy másik, akinek Hatalom a neve és egy harmadik, akit Okeánosznak hívnak. Hatalmas absztrakciók közelednek egymáshoz méltóságteljesen, súlyos szövegeket gördítenek egymás felé ebben a drámában, amelyben van bizonyos fenség, de amely soha nem fenségesen emberi.

A középkor is megpróbálkozott ugyanezzel. A kor ambioiózusabb drámairól - azok, akiket nem elégített ki, hogy a bibliai történetek közé beiktatandó kis népi farce-okat fabrikáljanak - impozánsan kihozták magukat ás ünnepélyes ezentbeszédeket Írtak, amelyekben a Halál, a Faráznaság, a Becsvágy,áa a Jócselekedetek viaskodtak az ember leikéért. Maga az ember azonban nem öltött felismerhető képet mindaddig, amig ezeket a fenséges általánosságokat el nem takarították a színpadról, amely ettól fogva egy speciális színjáték helyévé vált. Ebben a színjátékban kizárólag egy bolondos élőlényről volt szó, amint éppen felszarvazza szomszédját, megöli a feleségét vagy a fogát piszkálja.

Graham Greene Brit drámaírók /British Dramatists/ cimü rövid munkájában megjegyezte, hogy a moralitás Becsvágyától csak agyetlen lépésre volt szükség az erzsébetkori dráma Macbethjéig. Bár persze ápp ezen sz egyetlen lápésen múlik minden.

 színpadi absztrakciók - nemlétező helyszínek, szimbólikus mlakok, olyan cselekmény, amelyen nem valóságos eseményt kell érteni, hanem megfejtést igényló hieroglifát - nem fejlődést jelent a drámában, hanem primitiv kísérletekhez való visszakanyarodást agy fontos területen. Az érett drámairó mindig a kézzelfogható valósággal dolgozik; a primitiv drámairó azonban gyakran választja az absztrakciót, mart az absztrakció a legkönnyebb, legnyersebb. legvázlatosabb ut ahhoz, hogy megközelítőleg kimondjuk azt, ■alt nehéz kimondani.- 37 -