Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

problémát: ennek megoldása révén azonban a világítás egyszerre költőlbb lett, mint azelőtt volt.

A költészet ragályos. Még a nyelv is érezni kezdte a szabPdság lehetőségét; egy kilincs félig nyitva maradt. Sem Williamsből, sem Millerből nem lett egyik napról a másikra költő. De súrolni kezdték a költészet határát.

Williams igy irt:

"A telefonközpontban dolgozott és beleszeretett a távolsági hívásokba; otthagyta állását a telefontársaságnál, fölkerekedett és képzeletét követve, maga mögött hagyta a várost... "

Miller pedig ezt irta:

"Az ügynök messze fönn jár a kék levegőben; röpülni tud egyetlen mosoly hátán, a tiszta cipő egyetlen fényes pontján is. És ha már nem mosolyognak vissza rá - akkor megrendül alatta a föld. Egyszerre csak megjelenik néhány pötty a kalapján, s azzal vége. Senkinek sincs joga, hogy megítélje ezt az embert. Az ügynöknek álmodni kell, fiam. Ez a szakmájával jár."

Nem olyan beszéd ez, amilyet Miller valamelyik korábbi, "pontosabb" darabjában is leirt volna.

Azt hiszem, a bátor drámairó szinte akárhol elkezdheti a munkát. Követelhet magának olyan kiváltságokat, amilyenekkel csak, érzése szerint, meg tud birkózni. Amint kinyújtóztatja valamelyik izmát, előbb-utóbb érezni fogja a bizsergést, hogy mindegyiket kinyújtóztassa - előbb-utóbb mind kölcsönösen megmozgatja egymást.

A hasonlóságot már kihasználtuk önnön logikai végletéig. Ideje hát, hogy utána nézzünk a különbözőségeknek is.

Van azonban egyfajta különbözőség, amely iránt változatlanul bizalmatlan vagyok. Gondolkodás nélkül hajlandó lennék kettévágni a naturalizmus bürokratikus tekervényét, hogy az élet egyik konkrét képéről a másikra ugorhaasak. De afelől mindig biztos akarok maradni, hogy a végső kép,- 35 -