Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

Tele, és ezért nem utánzás* És ellenkezőleg:az az utánzás, amely egyáltalán nem hasonlít az utánzott dologhoz,eresztette minden kapcsolatát a mintával, és ezért nem utánzás.

Az utánzást úgy kell meghatározni, mint hasonlóságot plusz különbözőséget. Részben olyannak kell lennie, mint tárgyának, részben nagyonis másnak. Nem maradhat el egyik feltétel sem, ha azt akarjuk, hogy a kifejezésnek bármily sajátos és megkülönböztetett értelme legyen - ha például azt akarjuk, hogy az utánzást megkülönböztessük az azonosságtól - és a két feltételnek többé-kerésbé tökéletes egyensúlyban kell lennie.

Arra nincs lehetőségünk, hogy a kérdést preciz, matematikai eszközökkel oldjuk meg, de talán úgy mondhatjuk, hogy valamely tárgy hipotétikusan tökéletes utánzása körülbelül ötven százalékban hasonlít a tárgyhoz, ötven százalékban pedig nem hasonlít hozzá. Az ötvenegy százalékos különbözőség már a káosz felé indítana meg; az ötvenegy százalékos hasonlóság pedig az azonosság nevű müvészietlen szörnyszülött irányába.

Hogy valamivel kevésbé legyek elvont, azt mondanám, hogy a görög dráma meglehetősen közel jutott a hasonlóság és különbözőség tökéletes, bár örökké ingatag egyensúlyához. Hasonló az élethez a főhősök érzelmeiben, az általuk tanúsított lelki reagálásokban. De figyeljük csak meg a különbözőségeket: ott a kórus, amelynek nincs tényleges mintája az adott világban; ott vannak a mellékalakok - hírnökök és néha istenek -, amelyek inkább konvencionális, mint életszerű funkciót töltenek be; ott a vers, amelyen a mindennapi életben soha senki sem beszélt; ott vannak az érkezést és távozást, a színpadi magatartást szabályozó formaságok. /Gyilkosságot sosem láthatunk; a holttesteket csak be lehet tolni a színpadra./ Ezek a müvek tükrözik az életet; de a felszíni pontosság foka roppant kicsiny.

Az említett fele-fele arány persze csak hlpotétikus, és ha valaki kijelentené, hogy Shakespeare életművében kö- 31 -