Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

több való életet sűríthet a darabba.

Azt hiszem, jó leone kitalálnunk néhány olyan konvenciót, amelyek segítségével legalább a "hogy van?"-on és a "mit parancsol?"-on tultehetjük magunkat. Az, hogy milyen lesz ez a konvenció, nem sokat számit; a közönség gyorsan benne van a jó üzletben. Mert bizony a ml konvenciómentes színházunk, miközben mindent kiselejtezett, ami nem illik bele a dobozszinpadba és a mindennapok sablónjába, ma már annyira rosszul táplált, hogy alig birja vonszolni magát.

2. Több férőhelyet!

Szak után ráncolni kezdjük a homlokunkat. Ha tulteszszük magunkat a naturalizmus szükremért ás órához szabott konvencióin, akkor vajon merre tartsunk? Az már eléggé nyilvánvaló, hogy drámánk szerkezetét levegősebbé is tehetjük, mint amilyen a "jól megcsinált" darab zárt fogaskerékrendszere - ezt Williams és Miller már határozottan értésünkre adta -, de meddig tágíthatjuk még tovább anélkül, hogy az illúziót szét ne romboljuk* Melyik ponttól kezdve kockáztathatjuk azt, hogy elvész kapcsolatunk a valósággal és a feltűnést hajhászó dilettánsok senkiföldjén kötünk ki?

Ez a pont, azt hiszem, jóval távolabb van tőlünk,mint gondolnánk. Az utóbbi időben közeledtünk ugyan hozzá egykét óvatos lépéssel; de azért még mindig több mérföldnyire szabad az utunk.

Van azonban egy bénitó fogalom, amelynek súlya alatt görnyedezünk s amely a huszadik századi drámairásnak csaknem minden megjelenési formájára rányomta bélyegét. Ez pedig egészen sajátos elképzelésünk arról, hogy mit jelent az utánzás. Az "utánzás" kifejezés az idők hajnalhasadása óta szorosan összefüggött a művészetekkel. Arisztotelész meghatározása szerint a dráma "valamely cselekvény utánzá- 25 -