Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

kerül, hogy egyszerűen leszögezzen egy filozófiai álláspontot: a tudomány olyan kényelmessé tette életünket, hogy erkölcsileg megromlottunk. A görög kórus ugyanezzel a gondolattal három perc alatt végzett volna. Ma már ez a sajátos módszer nem érdekel minket és ez nem is baj; de ne tagadjuk az érdemeit.

Az erzsébetkori monológ részben ugyancsak rövidítés volt. Ez bizonyult a leggyorsabb módszernek arra, hogy a hőst megismerjük s utána nyomban a dolgára kUldhessük. Sok Moliére-darab konvencionális befejezése szintén rövidítés. A tartalom lényege kimerült, a színházi est igazi mulatságán túljutottunk; miért kellene álomba bólogatnunk magunkat egy érdektelen, bár meggyőző befejezés láttán?

A rövidítés több tekintetben jó segítség.

Kiemel a hétköznapok egyhangúságából /"Gyere be, hogy vagy?" - ez a hétköznap/. És egyenest oda visz, ahová kívánkozunk: a darab szivébe.

A gyors tempó nem az egyetlen erénye. A gyors tempó, azt hiszem, nagyon is kívánatos tulajdonsága a jó darabnak; a közönség esze gyorsan vág /hányszor megtörténik ma a színházban,hogy a közönség fejhosszal előbb tart as Írónál, s már előre suttogja a még osak várható fejleményt!/ és mindig nagyon élvezi, ha sebesen ragadjuk krlzisrőlkrizisre.

De van a sietségnek még sokkal fontosabb haszna is. Ha kihagyjuk azt, ami nyilvánvaló, jólismert vagy siváran mindennapos, kétszerannyl idő - és kétszerannyl hely - marad az alapvető drámai tartalomra. Ha nem kerül három percembe, hogy alakjaimat behozzam a színpadra, a három perc alatt sokkal fontosabb oélokat bizhatok rájuk. Ha az est folyamán negyvenöt percnyi naturalista csevegést faragok le, negyvenöt percnyivel több lényeges tartalmat csomagolhatok a darabba.

Thornton Wilder a Ml kis véroannkban cukrászdába

akarja vinni fiú- és leányhősét. Ha lelkiismeretes "rea-22 -