Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)
IV. Izületi csúz
lists'1 lenne, először is színváltozást Írna elő. Ez egymagában igénybe venne - mondjuk - egy percet. Mikor a függöny felment ée látjuk az előírásos pultot, tükröket, asztalokat és székeket, akkor az élethtl hátteret élethü mozgással is meg kellene töltenie. Szükség lenne néhány más vendégre, némelyekre az asztaloknál, másokra a pultnál. A darab állhatna addig, mig néhányan le nem adják rendelésüket, mert igy kapja meg a jólismert színhely a maga jólismert ritmusát. A cukrász eltréfálkoznék az egyik törzsvendéggel. Egy pillanat múlva aztán belépne, habozva,a fiú és a lány. Ha Wilder teljesen eltökélt naturalista, még meg is váratja őket, mig helyet nem kapnak a pult melletti székeken. /"Az a szék üres, ülj le" - mondja a fiú. "Nem, majd ha mind a kettőnknek lesz hely" - mosolyog a lány./ Várakozás közben táléin a kirakott cukorkásdobozcVat nézegetik. Idővel aztán helyet foglalnának, rendelnének. Akármilyen rövidre akarnánk is szabni a jelenetet, addig mindenképp el kell huzni, mig a gyümölcsszörpjük - valószerü idő alatt - el nem készül és azt el nem fogyasztják. Nem la mernének távozni,mielőtt a naturalizmus minden szertartása le nem zajlott, A hitelesség kedvéért beszélgetésüket peroről-perere uj és uj vendégek érkezése és kiszolgálása szakítaná félbe. Ha aztán hihető módon elfogyasztották szörpjüket, akkor végre szabadok! elmehetnek. De még egy utolsó apróság szükséges a cukrászda életritmusához: be kell lépnie egy uj vendégnek és halljuk, amint éppen leadja a rendelését, mielőtt a függöny lemenne. Olyan jelenetet tehát,amely természetéből adódóan három percnyi játékidőt ér meg, könnyen el lehet igy nyújtani nyolc-tiz percre. De Wilder a Mi kis városunkban joviális rendezőt és diszletnélküll színpadot talált ki magának. A fiú és a lány olyan főutcán megy végig, amelynek nincsenek leírandó üzletei, és arrajáró ismerősökkel sem kell elbeszélgetni. A fiú egyszerre csak megszólal:"Emily, nem ennél egy fagy- 23