Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

Általában

gel. A tömeg szomjasan Issza a képzeletdus beszédet: ezt tapasztalta Paul Gregory színházi vállalkozó is, amikor a falvakat és a városokat járva Shaw Don Juan a pokolban*7' cimü müvén keresztül ilyen nyelvhez juttatta őket. A szavak lenyügözőek - ha nem sajnáljuk a fáradságot és lenyűgözővé tesszük őket.

Jóformán mindent, amit az előző néhány bekezdésben elmondtam, puszta filiszterségként lehetne sonmázni, ha nem szólna mellette az a tény,hogy az úgynevezett filiszter, az átlagember, aki szavazójoggal rendelkezik és zsebében néhány dollárral, ösztönös képességgel talál nagy élvezetet mindenben, ami igazán jó. Ezt sokáig nem hittük el és nem is cselekedtünk eszerint. De a történelem - legalábbis a színház történelme - újból és újból arra emlékeztet bennünket, hogy aki utói akarja érni Shakespeare-t, az becsülje meg a karzatot.

De a karzat közönségének azt a képességét,hogy élvezze az igazán jót, nem sértegetéssel lehet felébreszteni. Ha azt mondjuk a nézőnek, amikor átmegy a színház előcsarnokán, hogy az ő Ízlésének nem lehet kedvezni, mert semmi Ízlése nincs; étvágyát nem lehet csillapítani, mert az meg állathoz méltó; és élvezete teljesen érdektelen, mert az élvezet önmaga, mint olyan, közönséges - akkor sosem kezdődhet meg a felemelkedés a Lear király felé.

A közönségesség veszélye valóban fenyegethet, ha arra irányitjuk figyelmünket, hogy mi tetszik a közönségnek és nekünk magunknak is /végtére testvérek vagyunk/. Könnyen banalitásba is csúszhatunk a nagy igyekezetben, hogy jó mesét keverjünk, pisztolylövésszerüen hatásos jeleneteket Írjunk és olyan alakokat rajzoljunk, akik vagy két és fél órán át elviselhető utitársak legyenek. /Van banalitás a csehovi hagyományon belül is; bármely Broadway-i szezon

x/ A Don Juan a pokolban az Ember és felsőbbrendü ember kiemelt es Önállóan előadott részlete. - /A szerk./- 113 -