Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

Általában

Julius Caesar cimü darabban: nem tudjuk levenni szemünket a látványról. Egy kicsit szégyelljük magunkat mohóságunkért. De miért ne követhetne el olykor-olykor a szinház is valami szégyallnivalót? Minden időkben szégyentelen intézménynek kiáltották ki, a ón bizony kezdek aggódni érte, hogy újabb időkben ilyen tiszteletreméltó lett. Mikor a legbotrányosabbnak tartották, akkor hozott létre nem egyet legjobb müvei közül. Akkor szeretjük, ha kicsit kócos, szines és szertelen; és nem egészen tisztességes dolog, ha az ellenkezőjét állítjuk.

Mindnyájunkat érdekelnek az érdekes emberek. Azaz: nem tartjuk feladatunknak az unalmas emberek rehabilitálását. Az életben messziről elkerüljük őket és nem érzünk lelkifurdalást, ha keresztülnézünk rajtuk. Ha nyugtalanság támad bennünk, hogy nem vagyunk elég jótékonyak, adakozunk jótékony célra. De ha észrevesszük, hogy valamely házbeli szomszédunk rendkívül kiégett, ellenszenves és szemmelláthatóan apatikus és kiábrándult fickó, nem hivjuk meg, hogy kifürkésszük, ml baja; akárhogy is van,a baja csak neki magának érdekes. Minden lehetőt megteszünk,nehogy összeismerkedjünk vele. Ha összeakadunk egy pökhendi és megfellebbezhetetlen orákulummal, aki borzalmasan el van telve saját nézeteitől és nem enged mást szóhoz jutni,vigyázunk, nehogy nyakoncsipjen. Ha ebédre hiv, udvariasan kitérünk; ha telefonál, végtelenül sajnáljuk, de éppen rengeteg a dolgunk; ha valami összejövetelen mellé kerülünk, vedeljük az italt. Az eleven eszü, szines, másokat is felfrissítő embereket kedveljük. Sikerült felnőnünk és a nagyranőtt embereket kedveljük.

Mindnyájunkat megigéz a nyelv. Be nem annyira nyilvánvaló, amíg el nem gondolkodunk rajta. De hallgassunk csak meg valakit, amint elmond egy mástól hallott viccet, mennyire vigyáz, hogy jól adja vissza. A vicc talán csak egyszerű szójáték, de a szójáték játékos nyelvet jelent, és emberünk boldog, mert pajzán játékot űzhet a nyelvvel.- 111 -