Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)
Általában
ÁLTALÁBAN Két dolog, azt hiszem, egy idő óta már világos mindannyiunk előtt. Az egyik az, hogy drámairásonk nem valami ragyogó; korántsinos olyan érzésünk, hogy remekművek közt élünk. A másik pedig az, hogy a színház fizikai léte egyre inkább sorvad. Esztétikai szempontból legjobb esetben a másodrendüség mértékét ütjük meg;ami pedig az üzleti szempontot illeti, mi tagadás, nem vagyunk népszerűek. A két tény között megszokásból, de talán sznobizmusból is, sehogy sem szeretünk összefüggést látni.Esztétikai sápkórunkat azzal magyarázgatjuk, hogy Íróink egyszerűen nem elég ügyesek, és Így tovább; üzleti nehézségeinket pedig azzal, hogy közönségünk nem elég értelmes, és igy tovább, és igy tovább. Az előzó fejezetek célja az volt, hogy valamivel szigorúbban vegyék szemügyre esztétikai elveinket és valamivel kevésbé szigorúan a közönségünket. Kert ami engem illet,nekem meggyőződésem, hogy drámánk azért nem emelkedett széditő magaslatokba, mert a tökéletesen hangszerelt témát vezércikkszerü tézissel pótolta; mert lemondott a célratörő mese lendületéről;mert a jellemeket a mikroszkóp tárgylemezén látható pöttyöcskék méretére klosinyitette; mert mozdulni nem volt hajlandó,a beszéddel pedig nem törődött. Témát,mesét,jellemet,moigást és nyelvet egyaránt szigorúan korlátok közé préselt. /Tudom, megdöbbentő vádsorozat ez bármilyen fajta színházzal szemben; de valljuk meg őszintén, vannak-e érdemeink a felsorolt területek bármelyikén?/ Továbbá meggyőződésem az is,hogy gazdasági csődünkért - azaz népszerűtlenségünkért - közvetlenül ez a szükresza- 104 -
