Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

Általában

bott esztétika a felelős,no meg makacsságunk, amellyel kitartottunk mellette,sőt, mereven ragaszkodunk hozzá. A közönség nem azért pártolt el tőlünk, mert túl jók voltunk számára, hanem azért, mert nem voltunk elég jók.

Azt hiszem, bizhatunk benne, hogy a közönség bölcsen Ítél; és ezért jelenlegi döntését - azt, hogy felénk se néz - jó lesz alaposan megszívlelnünk.

Tegyük fel, hogy mindez igy van. Vajon mit tehetnek - ha egyáltalán tehetnek valamit - a fiatalok: a fiatal drámairó, a fiatal vállalkozó, a fiatal rendező, a fiatal színházi ügynök, a fiatal szaktanár - azért, hogy mindez másképp legyen?

Ismerjük el mindjárt, hogy a színházi szakembernek,ha el akarna szakadni egy kimerült és csöppet sem vonzó formától és valamilyen életerősebb irányzathoz szeretne csatlakozni, komoly nehézségek állják útját. Elég kézenfekvő, hogy senki sem tudhatja pontosan, milyen formát ölthet a következő, természetes drámai ciklus; nehéz fába vágja fejszéjét az újonc, ha előre meg akarja határozni egy még csak vajúdó társadalmi korszak jellegét és világnézetét.

Útjába áll továbbá a fiatal drámaírónak a színházi élet egyik tapasztalati ténye is: a sikeres drámaírók soha nem kísérletező drámaírók, A legnagyobb karriert mindig azok csinálták, akik habozás nélkül elfogadták koruk uralkodó sémáit, s egyszerűen az elődeik által megnyitott artériákból merítették a -vért, Shakespeare nem volt igazi ujitó. Molière szilárdan megmaradt két hasznos képlet - az ősi francia farce és az olasz oommedia - talaján. A nagy drámaírók általában szerencsés drámaírók is; épp akkor lépnek színre, mikor ott már minden szépen be van rendezve. Ezzel Bzemben ritkaság, ha az ujitó rendszeresen jóllakhat. ő még a ki nem taposott utón botladozik; az érettség kora egy kicsit még várat magára.

Még a mi időnkben íb - amikorra az Ibsen-Csehov-féle hagyomány forrása lényegében elapadt - elnézőek vagyunk- 105 -