Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

III. Hogy ronthatjuk el a jó mesét?

nunk - olyan alakokkal, amelyek sem masukat, sem kapcsolataikat, sem a körülöttük levő világot nem képesek megváltoztatni. Szükségképpen Csehov kiábrándult, apatikus és gyenge Idegzetű alakjaira van szükség.

Ilyen messzire kerültünk attól, bogy megvalósítsuk Arthur Hopkins látomásának - a "megszámlálhatatlan" és egymástól "ujjlenyomatok" gyanánt merőben különböző jellemeknek - nagyszerű változatosságát.Az ellenkezője történtt a lehetőségek számát nagyon kevésre csökkentettük: csakis azokra az alakokra, amelyek nem tudnak sem szituációt teremteni, sem azzal megbirkózni.

Jellemtlpusaink számát tulajdonképpen kettőre csökkentettük: a kimerültökre és az éretlenekre. Egyikről sem valószínű, hogy valódi cselekvéssel ragadna magával bennünket.

Néha feltámad bennünk egy árnyalatnyi nyugtalanság, hogy talán túl sokat foglalkozunk a tehetetlenséggel. Nagyon halványan gyanakodni kezdünk, hogy a közönség esetleg ldegesltőnek talál bennünket. Ha ez a gyanú már elég régóta motoszkál bennünk, esetleg hajlandók vagyunk némi engedményre: a színházi est vége felé megcsillantjuk a remény egy gyönge szikráját. Az öreg hölgy az Utazás Bountifulba című drámában bejelenti, hogy bár Bountiful maga eltűnt, ő azonban, nála Texas földjének és levegőjének, újjászületett, s Immár kész visszatérni borzalmas családjához. A Hölgyek a folyosón főszereplő matrónája bejelenti, hogy többé nem lesz magányos, egyszerűen azért, mert elhatározta, hogy nem lesz az. A Piknik előadásán pedig a darab végén még eseményről la gondoskodtak: az egyik lány elment a fiú után.

Valahányszor ilyesfajta utalás szövődik a darabba - utalás arra, hogy valami történt, valami megváltozott - egy nebézaég merül fel. A változásban nem hiez senki. Az ”auftakt"-tel való befejezés mindig klagyaltnak látszik. Csehov "hü” követője meg is nyugszik ebben. "Na ugye", ki-