Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

III. Hogy ronthatjuk el a jó mesét?

á Hosszú utat úgy Ismertéit, mint azt a nagysikerű darabot, amelytől a második felvonás végén a legtöbb ember megszöklk. Íz egész város a darabról beszélt, de a megnyilatkozások nagy része harsogott a fölháborodástól. 1 produkció nem érte el New Torkban a várt előadásszámot, "táj"-on pedig egyszerűen megbukott.

E különös tényállást általában főképp azzal magyarázták,hogy Wilder szeret elrugaszkodni a színházi konvencióktól: merész ugrásokat tesz az időben, közvetlenül kiszól a közönséghez és Így tovább. Íz általános vélemény az volt, hogy a közönség makacsul ellenáll az efféle újításoknak. De e dolgok nagyrészét Wilder már egyszer elkövette 1 ml kis városunkban anélkül, hogy akkor ez bárkit Is kihozott volna a sodrából.

Később jutott eszembe, hogy a Hosszú ut különös fogadtatásának igazi oka talán az volt, hogy "azután nem történt Bemml". 1 darab önmagába visszatérő körként épült fel: újból és újból ugyanaz történt benne, áz ember családja az első felvonásban elemi katasztrófát, a másodikban családi katasztrófát, a harmadikban pedig háborús katasztrófát vészelt át.Mindegyik felvonás örvendetes tanulsággal szolgált, de mindegyik önmagában teljesen befejezett volt, és ugyanarra a visszatérő sémára készült; egyiknek sem volt szüksége a többire ahhoz, hogy értelme kiteljesüljön.

Wildernek persze egy dologban teljesen igaza volt. Â "lesz még valami?"mint kényszerítő erejű alapelv nemzedékünk körében tökéletesen elvesztette hitelét. Már nem hiszünk a mese szükségességében, vezető szerepében pedig még kevésbé, á mese olyasvalami, amivel kedvünk ellenére megalkuszunk ; a cselekvés vadnyugati filmekhez illő kategória; a cselekmény nem több durva trükknél, amely csak elriasztja a jóizlésü embereket; a szituáció pedig a szellemi favágók birodalma.- 51 -