Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

nyugszik. Vége. Ez a reménytelen segélykiáltás azonban feltárja Tatyána jellemét, arra felé taszítja egyéni drámáját, hogy gyámoltalan kísérletet tegyen az öngyilkosságra.

És nézzük meg a dráma utolsó, befejező akkordjait a színdarab végén, a negyedik felvonásban. Vegyük csak Tatyána és Cvetajeva beszélgetésének egyetlen mozzanatát: "Én sohasem hittem el semmit.... legfeljebb azt, hogy ez én vagyok, ez meg fal..."

Állítsuk szembe ezt a mondatot sikolyával: "Nem birom tovább! Én elmegyek..." és láthatjuk, milyen szabatosan fejeződik ki az alak jelleme. Igen, a fal és nem valami más jut eszébe környezetéből.

Percsihin egyszerű jellemzése alapján mindenki azt mondaná róla, hogy gyerek. Gorkij azonban tartózkodik az áttételnélküli jellemzéstől és csak egy helyen ad Percsihin szájába ilyen kifejezést:

"Igen, én most teljesen szabad fiú vagyok." Besszemenowal könyörtelenül szembeállítja Gorkij Percsihint, drámájának ezt a végtelenül költői alakját. Külsőre milyen is ez a Percsihin? Szent egyszerűség, naivitás, sőt még egy kis butaság is. Egyenes szembeállításban sehol, semmilyen formában nem leplezi le Besszemenovot, de abban, amit hangvételnek nevezünk, Percsihin mintha nyakát vágná el Besszemenovnak.

Percsihin sok csodálatos mondatából csak kettőt említsünk. Besszemenov dühösen, durván, visszataszítóan kikergeti házából Percsihint. A dolgok logikája alapján mit kellene felelnie erre a meg nem érdemelt sértésre és lealázásra Percsihinnek? A konfliktus egyenesvonalu megoldása a szerzőt egyenes vallomásra késztetné.

Gorkij igy irta meg ezt a jelentet:

"Percsihin^/sajnálkozva,szemrehányóan/: Ej, ej, öreg! De sajnállak. Nohát, isten veled."

Milyen fölénye ez ennek a "gyermeknek" az öreg felett ! Milyen széleskörű élménylehetőség a számunkra és- 52 -