Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)
erődbe...és nem is tudom, miért - de most is zavar... Ostoba valami...Nem is kredenc, hanem valami ostoba jelkép...Vinné el az ördög!" Tiltakozás? Természetesen az. Méghozzá szépen, költőien, szemléletesen megfogalmazott tiltakozás. Lényegében tekintve mélyen átgondolt, erőteljes és bölcs drámai hangvétel, amely váratlan visszhangot kap a szindarab végén, amikor a drámairó Gorkij szarkasztikus gúnyának teljes erejével leplezik le Pjotrt. A Kispolgárok e hires helye közismert, mégis megismételjük, hogy megértsük a törvényeket, amelyek vezérelték ezt a nagy mestert. Amikor Pjotr felmegy Jelenához és Besszemenov rémült dühvei rohangál fel-alá, megszólal Tyetyerev, bár nem is hallotta Pjotr monológját. "...Egyelőre felment, mert felcipelték...De majd lejön... ha meghalsz, egy kicsit átalakítja ezt az istállót, máshová állitja a bútorokat és ugyanúgy él majd, mint tes nyugodtan, okosan, kényelme sen..." Majd később megismétli: "Átrendezi a bútorokat...." Ez a dráma nagy művészete, hajlékony diszitményeivel, amelyek az alapvető témát lélegzetelállítóan érdekessé teszik, és ami a legfontosabb, ez az érdeklődés nem gyengül a szindarab és az előadás végéig. Gorkij azonban ezt a témát már az elején jelezte, de ott csak azért, hogy a néző figyeljen fel Pjotr alakjára és következésképpen a kispolgárság nemzedékváltásának témájára. Megint csak megüti a hangot, anélkül, hogy megadná a kimeritő meghatározást, amely már a kezdet kezdetén arra törekszik, hogy mindent kiadjon a nézőnek. Csodálatosan csinálta ezt Gorkij. Tyetyerev veri a zongorát, mintegy kisérve Pjotr monológját a "pokoli kalimpálással".A monológban pedig finoman és gyilkos erővel tárul fel a jelentéktelen egoista, aki "az egyéniség szabadságáról" beszél, aki véletlenül- 49 -