Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

erődbe...és nem is tudom, miért - de most is zavar... Ostoba valami...Nem is kredenc, hanem valami ostoba jelkép...Vin­né el az ördög!" Tiltakozás? Természetesen az. Méghozzá szépen, költő­ien, szemléletesen megfogalmazott tiltakozás. Lényegében tekintve mélyen átgondolt, erőteljes és bölcs drámai hang­vétel, amely váratlan visszhangot kap a szindarab végén, amikor a drámairó Gorkij szarkasztikus gúnyának teljes erejével leplezik le Pjotrt. A Kispolgárok e hires helye közismert, mégis megismételjük, hogy megértsük a törvénye­ket, amelyek vezérelték ezt a nagy mestert. Amikor Pjotr felmegy Jelenához és Besszemenov rémült dühvei rohangál fel-alá, megszólal Tyetyerev, bár nem is hallotta Pjotr monológját. "...Egyelőre felment, mert felcipelték...De majd le­jön... ha meghalsz, egy kicsit átalakítja ezt az istállót, máshová állitja a bútorokat és ugyanúgy él majd, mint tes nyugodtan, okosan, kényelme sen..." Majd később megismétli: "Átrendezi a bútorokat...." Ez a dráma nagy művészete, hajlékony diszitményeivel, amelyek az alapvető témát lélegzetelállítóan érdekessé te­szik, és ami a legfontosabb, ez az érdeklődés nem gyengül a szindarab és az előadás végéig. Gorkij azonban ezt a témát már az elején jelezte, de ott csak azért, hogy a néző figyeljen fel Pjotr alakjára és következésképpen a kispolgárság nemzedékváltásának té­májára. Megint csak megüti a hangot, anélkül, hogy megadná a kimeritő meghatározást, amely már a kezdet kezdetén arra törekszik, hogy mindent kiadjon a nézőnek. Csodálatosan csinálta ezt Gorkij. Tyetyerev veri a zongorát, mintegy kisérve Pjotr monológját a "pokoli kalimpálással".A monológban pedig fi­noman és gyilkos erővel tárul fel a jelentéktelen egoista, aki "az egyéniség szabadságáról" beszél, aki véletlenül- 49 -

Next

/
Thumbnails
Contents