Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

páthosza fokozatosan szétfoszlik. S nyilván azért foszlik szét, mert a fiatal szerzők az úgynevezett "mesterektől" "kinyilatkoztatásokat" várnak, nem pedig ilyen közismert igazságokat, hogy az életet kell tanulmányozni.

Ha már erről van szó, úgy gondolom, a drámaíró művészete a szerzőnek azzal a képességével, azaz művészetével kezdődik, hogy ki tudja választani az életből a megfelelő anyagot. Azzal kezdődik, hogy a színdarabot, ahogy mondani szokás, közvetlenül a tett színhelyén, valahol a gyárban, a kolhozban, tehát a színdarab leendő hősének élő környezetében tudja felépíteni.

A fantázia virágai talaj nélkül nem virágok. A fantáziának az a szárnyalása, az a művészi képzelőerő értékes, amely az életben gyökerezik.

Leülni odahaza az asztalhoz a színdarab kész szövevényével, Jellemeivel, drámai szituációival, amelyek az élő környezet tanulmányozása folyamán keletkeztek - ez véleményem szerint valódi, méghozzá hatalmas művészet. Nem tudom, hogy ezek kinyilatkoztatások-e vagy sem,de az ilyen munkamódszer pozitív eredményeiért bátran kezességet vállalok.

Az ötlet, legyen bármilyen uj és erős is, az élet anyagának tanulmányozása és kiválasztása nélkül elvont, üres marad. Ha a szerző nem rejteget lelkében valami gondolatot, és ha nem alkotott magának fogalmat róla, hogy minek a kedvéért tanulmányozza az élet anyagát, akkor mondjuk ki kereken, hogy jobb, ha nem foglalkozik irodalommal.

1951.- 46