Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

elszakadt népétől, rossz képviselő. Titkárja amolyan,színdarabjainkban elcsépelt "talpnyaló" figura. Alekszej mint öntődevezető is rossz, gorombán bánik az emberekkel, nem gondoskodik róluk, nem tűri a kritikát és ami a legfontosabb, akadályozza az újat, Ugyanúgy, ahogy annakidején Őt akadályozták.

A háborúból visszatért Sztyepán Vetluginból viszont uj, haladó ember lett. A két jellem szembeállítása olyan éles kontrasztban fejeződik ki, hogy mig például Sztyepán a szájába sem vesz italt, addig Alekszej Polozov irodájában alkoholt tart, és amikor valami bánata van, a pohár után nyúl. A továbbiakban azt is megtudjuk, hogy Anna élete sem sikerült. Alekszej annyiba veszi - Anna szavaival kifejezve - mint az asztalt vagy a díványt. Egyszóval: Alekszejjel nagy bajok vannak. Leváltják. Bekövetkezik egy élet katasztrófája. A darab fináléjában az apja mellén zokogó Alekszejtől válunk el.

Mi a rossz ebben a mesevázlatban? Hol sántít? Ott, hogy a szerző Alekszej Polozovot időn és környezeten kivül mutatja be. Világos - és ez a legfontosabb -, hogy az irót nem érdekelte a hős bukásénak folyamata, jellemének alakulása: mindent alárendelt egy kész mesevázlatnak, amelyet már korábban kidolgozott.

Arra gondoltam: miért kellett a szerzőnek igy megaláznia hősét? Erre a kérdésre maga a szerző felel: a következő szöveget adja szereplői szájába, amikor Anna, Polozov felesége tiz év múltán Sztyepánnal beszélget:

"Anna /elgondolkozva/: Tegnap egész este egy könyvet olvastam... Valamilyen francia iró könyvét... Egy kislány szerelmes lett egy fiatalemberbe, egy költőbe... Igen, egy igazi költőbe. De a lányt egy másik szerette. De a lány ezt nem vette észre. És férjhez ment a költőhöz... Maga nem figyel rám?

Sztyepán: De hallgatom,- hallgatom... És a másik már nem szerette többé?- 37 -