Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

Jellemző például, hogy még sohasem találkoztam olyan kezdő szerző kéziratával, aki erejét először etűdökben, azaz egyfelvonásos színdarabban próbálta volna ki. Rendszerint mindegyik nagy drámai müvekkel kezdi tevékenységét; még nem ura a dialógus zenéjének, még nem tudja, hogyan Írjon meg egyes jeleneteket,amelyeknek minden körülmények között meg kell hogy legyen a maguk feszültsége, logikus fejlődése és végkifejlése. De - hatot vagy vakot - a kezdő drámairó végzetszerűen három-négyfelvonásos darabokat ir. És hány kezdő szerző vész el a drámairodalom számára, csak azért, mert felkészültség nélkül kezd hozzá a nagy vászon megfestéséhez.

Egészen ritka tehetség és szokatlan intuíció kell hozzá,hogy valaki egyszeriben elsajátítsa a drámai formát. Ezerszer igaza van Gorkijnak, ami kor ezeknek a fiatal szerzőknek a tévedéséről beszél, ha azt hiszik, hogy a drámai forma nagyon könnyű.

Amikor a drámaíró mesterségéről beszélünk, mindenekelőtt a színdarab nyelvezetéről kell beszélnünk, A színpadi szó a cselekvés funkcióját teljesiti; kifejezi a cselekvő személy jellemét; és ebből a két elemből alakul ki a színdarab művészi formája, amelynek szabadon, világosan és pontosan kell hatnia a néző tudatára és érzéseire.

íme, véleményem szerint ezek azok az egymásból következő szabályok, amelyekhez ragaszkodniuk kell a"'színpadi szerzőknek sZindarabirás közben.

Az első szabályt általában még csak betartják - a nyelvezet többé-kevésbé pontosan kifejezi a cselekményt - mert különben nem lehetne szó színdarabról. Amikor azonban a szavak segítségével pontosan, világosan kellene kifejezni a cselekvő személy jellemét, rendszerint mindjárt alább adjuk. Drámairodalmunk a szó művészete tekintetében messze elmarad a prózától.

Próbálják meg csak figyelmesen meghallgatni némelyik rádióban közvetített színdarab nyelvezetét, - hiszen egészen hétköznapi, közönséges beszélgetést hallunk! Néha pe- 33 -