Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)
nagyszerűen, a színpadon elhangzó fárasztó beszédek nélkül jelezhette volna az előadás utolsó pontját. Az alakot mindig a cselekménnyel párhuzamosan formálom meg. Ez nálam alapvető kérdés, s azt is mindjárt megmagyarázom , miért. A színdarab helyzeteinek és cselekményének mindig a hősök lényegéből kell fakadnia. A jól megoldott és jól kidolgozott, igazán élő alak a színdarab helyzeteiben és cselekménye során maga kezdi segiteni, vezetni a szerzőt. A szerző nagyon jó vagy nagyon rossz tett elkövetésére szeretné rábírni hősét, de a megformált alak ellenáll, nem hajlandó belemenni a ráerőszakolt helyzetbe, és az ember azonnal megérzi maga is, hogy most hazudott. Az alakok néma szerző önkénye szerint cselekszenek, ha pedig mégis megteszik, csak erőszaknak engedve, természetellenesen. Hogy Gaj jelleme se legyen hiján emberi gyengeségeknek, önkényesen arra kényszeritettem, hogy a nagy nehézségek idején leigya magát. Ez a szerző önkénye. Gaj nem iszik a nehézségek idején. Gaj iszik örömében, sőt ha bánata van, vagy más egyéb okból, de a nehézségek elől nem menekül a vodkához. Ilyen jelenet azonban van a darabban. És a néző átsiklik rajta, mint jelentéktelen véletlenszerű jéleneten. Egy színdarab azonban nem épülhet fel véletleneken. A véletlenek vagy a véletlenszerű kitalálások, bármilyen hatásosak is, eltorzítják a szerepeket, az egész színdarabot. El nem tudom képzelni,hogyan lehet helyzeteket teremteni alakok nélkül, hogyan lehet először megrajzolni a darab útját és kereszteződéseit és csak utána megteremteni az alakokat, arra kényszeritve őket, hogy ezen az utón, ezeken az útkereszteződéseken járjanak. Itt két lehetőség van: vagy minden helyzet semmissé válik, vagy a szerző hősei mechanikus bábok módjára hajtják végre a szerző utasításéit. Vannak ilyen színdarabok. Nagyon jól tudjuk, hogy mit érnek.- 12 -
